Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

A tehenek fejés idejére, a bikák közvetlenül a kihajtas előtt kevés takarmányt kaptak. Ezután megfejték a tehenet, majd a kihajtas sorrendjében kiengedték a jószágokat a pásztor elé. Vakarásra általában nem volt idő, a ganézást rendszerint kihajtas közben végezték el (néha ez estére maradt), majd a mezei munkák következtek. Rendszerint a borjú és a bika kihajtását már meg se várták. Ennek kieresztése az otthon maradt nőkre, öregekre, gyerekekre maradt. Az igás jószágokat, mint említettük rendszerint a legelőn tartották jól - odahaza csak ritkán kaptak szálas- vagy abraktakarmány-pótlékot. A csordák esti hazaérkezésére a család egyes tagjai - nők, gyerekek, öregek előkészítették az ólat. Kihordták a ganét, lealmoztak, a fejős tehén és a bika elé szénát vagy abraktakarmányt helyeztek. Egyes udvarokon, az udvar egy árnyas részén ideiglenesen ún. nyári jászlat ácsoltak össze, s éjszakára ehhez kötötték az igás állatokat (elsősorban a lovakat!). Mint korábban említettük, a mezőgazdasági munkát úgyis korábban befejezték, hiszen kora délutántól az igavonó állatokat legeltették. Elég volt tehát, ha a család egy férfitagja kint maradt a mezőn, a többiek a csordák érkezésére hazatérhettek. Gyakran előfordult azonban, hogy a hazatérő jószágokat az asszonyoknak kellett bekötni az ólba (amiért ezek rendszerint zsörtöltek, mert ezt férfimunkának ítélték meg). Az esti fejés is gyakran az asszonyokra, még inkább a nagy lányokra maradt, a férfiak csupán az ól és a kazlak környékét tették rendbe. Ez is rendszerint a késő esti órákba nyúlt s ezután már csak a fiatal, lányoklegények nem tértek azonnal pihenőre, hanem még szakítottak néhány percet az együttlétre, ha máshol nem, a kútnál, ahonnan a másnapra szükséges ivóvizet ilyenkor vitték haza cserépkantáikban. A gazda számára télen-nyáron egyaránt feladatot jelentett az istállóban tartózkodó állatok gyógyítása. Bizonyos egyszerűbb esetek gyógyítását mag elvégezte.

113 Ha a tehén tőgye kirepedt (a borjú kiharapta, a szél kifújta) faggyúval kenegették. Ha az egész tőgye begyulladt, ecetes sárgaföldet kötöttek rá, amely a gyulladást állítólag megszüntette. Ha a jószágnak elállt a kérője liszt, zsír vagy avas háj, só, paprika, bors, hagyma, szegfüvirág keverékéből készített gombócot etettek vele, mely megbüfögtette s ettől rendszerint megindult a kérője. Ha tetű költözött a borjú szőrébe, petróleummal, olajjal irtották ki. Nagyobb gondot okozott, ha kukoricacső, répaszelet akadt a jószág torkán. Ebben az esetben rendszerint már elhívták a bikást, előbb megpróbálták kézzel kivenni a falatot, ha nem sikerült akkor az ostornyél végére puha rongyot kötöttek, s ezzel megpróbálták a fennakadt falatot lenyomni a bendőbe. Felfúvódás esetén a fenti - néha még szappannal kiegészített - gombóccal kísérleteztek. Ha ez nem sikerült megpróbálkoztak még többféle büfögtető anyag113 Állatorvos 1950 előtt nem volt a faluban. Az állatorvosi intézmény nálunk különben is csak a XVIII. század végétől ismert, de még a XIX. század közepén se jut el a falvakba. MG. 1842. okt. 2. 1251-1258. hasáb; MG. 1843. nov. 29. 1323. hasáb. 118