Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)
Mindenütt otthon
könyveit elismerések sora minősítette. Mindenekelőtt a felhasználóké. Nívódíjak, kitüntetések követték műveinek megjelenését. „A vizuális nevelés pedagógiája" című, Balogh Jenővel együtt írt és szerkesztett kétkötetes mű méltán nyerte el 1972-ben az „Év legszebb könyve" címet. Csak sajnálni lehet, hogy az e kötetekben foglalt tanítások, didaktikai és metodikai megoldások a mai napig nem épültek be kellően az intézményes nevelés programjába. Ahogyan a lélek, a belső gondolkodás művelésének és kifejezésének a vágya oly sokszor marad kielégítetlen. Pedig a vizualitás képessége a kreatív gondolkodás egyik alapvető feltétele. Mit fűzzek hozzá még az eddigiekhez? Műveinek hatására gyermek- és ifjúkorom emlékei elevenednek meg. A valóság és az álmok, a megélt és az elképzelt történések. Az az élményvilág, amely oly sokszor megteremtette számomra az újbóli át- és beleélés lehetőségét. így aztán tanulságai is tisztábban és használhatóbban élnek bennem. Xantus Gyula és tanításai, művészete azért erősíti az én emberi hitemet is, mert az maga is hitvallás, a múlt, a jelen és a jövendő, sorsunk és küzdéseink értelme. O csak megfestette magának és nekünk mindazt, amit erről gondol, de ezáltal többet mond nekünk, mint a gyakran oly nehezen formálódó szavak. Közös ügyeinkhez mindig akad hozzátennivaló. A tisztesség, a rend és az emberi méltóság, a másokra is figyelés jegyében. Kívánom, hogy Önök is érezzék át mindezt Xantus Gyula képei között.