Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Szép üzenetek északi rokonainktól

Két olyan grafikusművészt hagytam a bemutatás végére, akik itt vannak most velünk, személyesen is képviselve művésztársaikat. Jyrki Markkanen olyan grafikákat hozott el a kiállításra, amelyek mozgásélményeken alapulnak, s azt mutatják, hogy alkotójuk a szürrealizmus festői látásmódját követi. Olli Puusaari huszonnyolc éves. Fotógrafikái újjáélesztik a hatvanas évek újrealista törekvéseit, s alkotásai érdekes és különös színfoltjait jelentik a kiállításnak. Kedves Vendégeink! Ne vegyék rossz néven tőlem, hogy a kiállított grafikák alkotóiról külön-külön is szóltam. Megérdemlik talán név szerinti említésüket, hiszen hozzátettek valamit a hazájukkal való kapcsolatok erősítéséhez. Mi itt örömmel adtunk helyet és lehetőséget debreceni bemutatkozásukhoz. Amikor kollégáim, munkatársaim finn művészbarátaink közreműködésével rendezték ezt a kiállítást, s megtekintettem a falakra kerülő alkotásokat, azon gondolkodtam, hogy ez a keresztmetszet egészében mutat-e valamilyen egységes szemléletet. A művészi megközelítések, megformálások, a mindezeket megjelenítő technika el-eltér egymástól. Mi teszi egységessé őket? Egy rokon nemzet képzőművészetének szűkebb pátriájukban megvalósuló szándékai. A mögöttük, mellettük és körülöttük lévő különös világ és a benne élő emberekhez fűződő viszonyok, s mindezek által kiváltott gondolatok, érzelmek művészi bemutatása. Jelezni azt, hogy ők a maguk számára és másoknak megmutatva hogyan igyekeznek megragadni a lényegest, s hogyan tudják azt művészi színvonalon kifejezni. Befejezésül engedjék meg, hogy visszatérjek finnországi emlékeimhez. Egy kicsit deresek voltak már reggelente a fűszálak és a lehullott levelek. Amerre jártunk, tavak és erdők egymáshoz kapcsolódó végtelen sora kápráztatta látvánnyal be nem telő szemünket. Végtelennek tűnő természeti kép. Nem volt rideg. A fák között megbújó kis házak, hajlékok, házcsoportok, a derűs tekintetű emberek feledtették velünk a reggelek és a késő esték nekünk még szokatlan hűvösét. Inkább Brecht egyik költeményének elgondolkodtató szép sorait juttatta eszembe az, amit láttam. „Kis ház a tónál, lombok rejtekén pipál a kémény. O milyen sivár Volna szállingó füstje nélkül a tó, a lomb, a ház..." Benne van ezekben a sorokban az otthon, a barátságnak a melege is.