Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

„Egy művész vallomásai a természetről”

Művészetének a stílusát is ez határozta meg, ezért jellemző festészetére a természetelvűség, s nyilván hatottak erre közel-keleti tapasztalatai és tanulmányai. Jellegzetesen a népi tájszemlélet jegyében alkotott. Ma már valóban kissé távolinak tűnik ez a festői magatartás akkor, amikor a természet „átlényegítése" igen kevésszer látványszerű. Az, amit megfestve látunk, sokszor csak manipulatív attrakció. A természet felfedezésének őszinte öröme fedezhető fel Veress Géza képein, s a festői eszközök ennek alárendelt és a tehetség által mozgatott tárgyai. Ebből kiindulóan, ilyen módon már lehet egy megoldás csak vázlatszerű, könnyed felületességgel megoldott ábrázolás. De ezek eredményeként és ezek között jönnek létre azok az alkotások, amelyekben a színek, azok harmóniája, finom lazúrozásuk vagy éppen nagyoltabb megformálásuk az ábrázolt dolgokkal megbonthatatlan egységben élnek, meggyőzőerővé válnak - magas művészi színvonalon. „Halk szavú líraiság", „romantikus hangvétel", eleven ábrázolásmód, olvashatjuk a jelzőket róla is, miként barátjának, Menyhárt Józsefnek művészetéről is. Az kétségtelen, hogy ezen a most nyíló kiállításon szereplő művei jó példái ezeknek. Alkotásainak legjobbjai közé tartoznak természeti élményei által ihletett tájképei, amelyek a Tisza és a Bodrog partján, a zempléni hegyek kies tájain születtek, vagy a Debrecenhez tartozó vidéken, mindenekelőtt az elmélyülten ábrázolt Hortobágyon festette őket. Munkácsy-díj is minősítette Veress Géza művészi alkotómunkáját. Kiállításainak egyikéről Sz. Kürti Katalin ezt írta: „Az 1977-es emlékkiállítás kiemelte Veress Géza életművéből a legjobb festményeket, grafikákat, s ezzel meglepetést szerzett a böszörményi és debreceni nézőknek, de az ország közönségének is." Talán kevésbé jelentett volna meglepetést mindez, ha még életében nagyobb figyelem és megérteni, főként értékelni szándékozás kísérte volna festészeti munkáját. Tájábrázolásain kívül igen figyelemreméltóak csendéletei, emberábrázolásai is. Szép példái láthatóak itt ennek is. Ilyenek például a Rózsák, a Zíniák, az Olvasó öreg, a Szerszámkészítő és a Horgász című alkotások. Megcsillanó víztükrök, párás, áttetszően ezüstös fényű horizontok, a közelre is, távolra is látó tekintet, a színek és a formák nyelvén beszélő kedv tanyákról, házakról, a mozdulatlan és a változó világról, emberekről és virágokról, ezek mind Veress Géza szép festői vallomásai. Közben tanított és nevelt, vizuális, esztétikai szemléletet alakított. Debrecen képzőművészeti életének egyik formálója, aktív résztvevője volt. Tanítványai, pályatársai, barátai körében régi történeteket, személyes élményeket elevenített fel, anekdotázókedvvel és derűsen mesélt emlékeiről. Aztán magára maradt a lassan megsárguló emlékekkel és remetetanyájává vált műtermével. így visszatekintve is nagyon szomorú, hogy alig nyitottak rá ajtót. A magány pedig nagy emésztő, és el is vitte őt visszahozhatatlanul. Mégis azt