Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

„Tűz, te gyönyörű”

Cs. Uhrin Tibor sok műfajú művész, aki táblaképeivel, térplasztikáival, murális munkáival, grafikáival és tűzzománcaival egyaránt jelen van a hazai képzőművészeti életben és a külföldön rendezett képzőművészeti kiállításokon is. A Nemzeti Galériától kezdve a Debreceni Országos Nyári Tárlatig és így tovább. Határainkon kívül is ismerik már alkotásait... Nekem tűzzománcai jelentették és jelentik a legmegragadóbb élményt. Szeretném ezt néhány szóval megindokolni. A tűzzománcban az anyag és a művész legszembeötlőbben különleges viszonya valósul meg. Nyolcszáz fok körüli izzásban jönnek létre a vonalak, a mély ragyogású és tiszta színek. Az elrendezések, az összefüggések átfogó rendje, az emberi világot tükröző, az emberi érzelmeknek anyagba formált vallomásai. Közel állnak hozzám azért is, mert az ember és a tűz viszonya egyike azoknak a dolgoknak, amelyek elindították a humanizációt, amelyek magasabb rendűvé formálták az ember és a természet viszonyát. Egyike az élet nagy pillanatainak, amelyek örömöt is adnak, fájdalmat is okoznak. Boldogító élményekben részesítenek és életünk gyötrelmeit is jelentik. Kérem, hogy ne értsék félre ezt a szubjektív viszonyulást, ez a magamé, s nem jelenti mindannak rangsorát, ami Cs. Uhrin Tibor művészetére vonatkozik, s amit mindenekelőtt a szakma, a művészetkritika alakít ki. Én ebben a műfajban, tűzzománc képeiben éreztem nála a gondolkodás és az érzelmi telítettség legerősebb kapcsolatának a megnyilvánulását, az önmagukra ismerés legfelemelőbb, ha kell, a tüzek poklait is végigjáró lehetőségeit. Mindezt egybevéve az embert és a művészt legjobban összekovácsoló varázst. Azt hiszem, hogy ezek az alkotói szándékok ötvöződnek festményeiben, nagyobb méretű táblaképeiben és a kisebb méretű tűzzománcokban. Oserővel, áttekinthető és megérthető sűrítettségben, kerülve és megvallottan is tagadva az egyhangúságot, a fel színességét. Az ember néha megáll gondolkodni, szemlélődni eddig véghezvitt dolgain. Azon, hogy vajon olyan-e ez a világ, hogy boldogulhat benne minden ember, ha dolgozik és tisztességes, s hogy ezen az alapon állva boldogíthat-e az ember másokat is azzal, amit alkot. Nehéz erre a kérdésre megnyugtató választ adni. De erős hittel, mély meggyőződéssel, becsületes szándékokkal, oly gyakran önmagukat és másokat emésztő tűzzel égve, munkálkodva helyet kell találni és helyt kell állni minden embernek. Biztos vagyok abban, hogy ezt teszik a tehetséges, figyelemre méltókat alkotó művészek is, legalábbis legtöbbjük. Csak ez adhat értelmet a művészi alkotómunkának, s csak így töltheti be a másoknak szóló közlés értelmes szerepét. Rájuk is érvényes az, amit a költői intés jelent: „Hiába fürösztöd önmagádban, csak másban moshatod meg arcodat!"* * József Attila: Nem én kiáltok.