Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Múzeum a Hortobágy szélén

jelző régészeti leletek, az egykor itt élt népek életmódját és kultúráját reprezentáló tárgyi emlékek és dokumentumok. A magyar feudális kor, a középkor emlékeit idéző törvénykódex, a Tripartitum, az úrbéri viszonyokat tükröző urbárium és számos újabb kori, jelenkori dokumentációs és fotóanyag. Enteriőrök, úgynevezett házbelsők emlékeztetnek az egykori parasztkonyhákra, berendezési tárgyaikkal az egyszerűbb, mondjuk úgy, szegényebb és módosabb lakóiknak életmódjára. A kiállítást rendező Pozsonyi József és közreműködő' munkatársai jól illesztették be Balmazújváros kiemelkedő egyéniségeinek emlékanyagát. Kikről van szó? Veres Péter, Sarkadi Imre, Kordás Ferenc, az újvárosi születésű drámaíró, Lengyel Menyhért, a felejthetetlen színművész, Soós Imre, a polihisztoroknak számító Varga Antalék, a természettudományokat és a kultúrát támogató Semsey Andor. A különböző társadalmi rétegek politikai, gazdasági érdekeit olykor egymással szembenállóan képviselték, de ezzel együtt Balmazújváros történetének alakítói, meghatározói voltak. Azok is, akik az olvasókörök tagjaiként szélesebb körben gazdagították az itt élő emberek műveltségét. Láthatjuk itt az emberek mindennapjaiban szükséges, tárgyi kultúráját fejlesztő kismesterség jeleseit és produktumait, amelyeken a hasznosság és a szépség egyaránt megjelenik. Láthatóak a tanyai világ eszközei, a pusztai élet jellegzetes tárgyai, a pásztorkonyha, a „vasaló", a pásztorművészet remekei, ha nem is teljességre törekvőén, de hiteles bemutatás kereteiben. Az ember és környezete címet viselő bioráma ennek a látszólag mostoha, kietlen és szikes tájnak valójában gazdag és érdekes természeti világát érzékelteti velünk. Viszonylag kis helyen, ehhez képest viszont gazdagon tárja látogatói elé az új múzeumi kiállítás közölnivalóit, tárgyaival, dokumentumaival, emlékanyagával. Az ünnepi alkalom fényét emeli, hogy az új időszaki kiállítóhelyiségben a balmazújvárosi, az innen elszármazott művészek alkotásaik bemutatásával fejezik ki Balmazújvároshoz, az ehhez a tájhoz való kötődésüket. Mivel is fejezhetném be a megnyitót, az elvégzetteket, az itt láthatóakat méltató szavakat? Azzal, hogy idézem az egyik legnagyobb újvárosit, Veres Pétert: „...nincsen más számomra, mint az emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat: Ide kell hoznunk a nagyvilágot..."* * Veres Péter: Én nem mehetek el innen.