Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Munkácsy Krisztus-trilógiája a Déri Múzeumban

Minisztérium segítségével eleget tettünk a megszabott feltételeknek. Ezek után került sor a már említett debreceni bemutatóra a Déri Múzeumban, 1993. augusz­tus 19-én. Mindezekről a tömegkommunikációs eszközöknek szinte mindegyike beszámolt. A Krisztus Pilátus előtt című festmény, amely a műkritikusok és művészettörté­nészek szerint művészetileg a legértékesebb mű a három közül, Kanadába került. 60 ezer dollárért vásárolta meg új tulajdonosa, akinek kiléte rejtve maradt. Meg­bízottja telefonon keresztül vette meg a művet. Több szálon keresztül kezdtük el a kutatást annak kiderítésére, hogy ki az új tulajdonos, még inkább azért, hogy hátha fogadókész egy olyan kérésünkre: adja letétbe a festményt olyan feltételekkel, amilyeneket a Golgota tulajdonosa szabott meg. A kincstári vagyonok számbavétele során jó viszony alakult ki köztem és dr. Kováts András debreceni nyugdíjas jogász között. O felhatalmazást kért arra, hogy egy Kanadában, Torontóban élő barátjához forduljon segítségért levélben. Forbáth Péter debreceni származású kardiológus professzor, Torontóban élő ka­nadai állampolgár Kováts András osztálytársa volt - többek között - a debreceni piarista gimnáziumban. Kováts András 1993 szeptemberében levelet írt Forbáth professzornak. Rövide­sen válasz is érkezett, amelyből kiderült, hogy a festmény Torontóban van, „ott lóg" az operaelőadások próbatermének a falán, meglehetősen rossz állapotban. Tulajdonosa pedig egy gazdag, a kultúrát, a művészeteket nagylelkűen támogató kereskedő, aki műgyűjtő: Joseph Tanenbaum. Ezt követően Kováts András, dr. Hevessy József, Debrecen polgármestere és magam levélben kértük dr. Forbáth Pétert arra, hogy próbáljon közvetíteni a fest­mény kölcsönadásának tárgyában. Ezt követően hónapok teltek el, s újabb fejle­ményről szóló levél nem érkezett. Í994 júniusában következett be az újabb fordulat a Krisztus-trilógia történeté­ben. A Golgota tulajdonosa hívott fel a múzeumban telefonon. Tájékoztatott arról, hogy megkapta a tulajdonukat képező, már kiállított képről készült fényképfelvé­teleket, valamint a szép, a Krisztus-képekről készült, s a Déri Múzeum által kiadott albumot. Ő adta meg Joseph Tanenbaum torontói címét. Mint a Déri Múzeum igazgatója azonnal levelet írtam neki, kérve a Krisztus Pilátus előtt című, az ő tulajdonát képező festmény kölcsönadását. Július 27-én kapta kézhez a levelemet, éppen azon a napon, amikor nyugállományba vonulásom alkalmából búcsúztattak a Déri Múzeumtól, kollégáimtól. Augusztus 3-i keltezés­sel válaszlevelet küldött nevemre, mivel a fenntartó szervek illetékesei felkértek az ügy további gondozására, mindaddig, amíg nem lesz új igazgatója a múzeumnak. Tanenbaum úr restaurálás, kiállítás és biztonsági őrzés, s majdani visszaszállítás fejében akarta kölcsönadni a művet, de csak 1998 végéig. Augusztus 17-én újabb levelet írtam neki, azt kérve tőle, hogy a letét idejét módosítsa, s a kép maradhasson itt addig az időpontig, ameddig a másik mű, a Golgota letéti szerződése szól.

Next

/
Thumbnails
Contents