Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

„Auguszta”

„AUGUSZTA" Váró Márton szobrászművész alkotásának ünnepélyes leleplezése 1993. június 25. Debreceni Orvostudományi Egyetem II. sz. Sebészeti Klinika Kedves jószívű Emberek! Váró Márton szobrászművész Auguszta című, csodálatosan szép szobrának avatására gyűltünk össze itt, a szívsebészeti klinikán. Engedjék meg nekem, hogy először az alkotóról szóljak. Azért is, mert bár én életkorban idősebb vagyok nála, ugyanarról a tájról jöttünk ide Debrecenbe, akárcsak a II. számú Sebészeti Klinika professzora, Péterffy Árpád. Váró Márton az ősgyökerektől indult el, Székelyudvarhelytől Kolozsváron és Nagyváradon át került errefelé. Sokan megtették ezt már előtte is, utána is, akik arról a tájról, Erdélyből valók. Ahogy azt Tamási Áron regényhőse, Ábel tette. Hozták-vitték magukkal az ősi formákat, gondolatokat, erkölcsöket és szokásokat, s ötvözték azokat a másféleséggel. Megmaradásuk ösztöne és akarata forrt egybe a teremtő, alkotó képességekkel és a bizonyítás számos kényszerével is. Mert bizonyítani kellett ám erre s másfelé is. A történelem és a sors viharai már századokkal ezelőtt is, s manapság is sodorták és sodorják szerteszét a világba ezt a népet. Ahová vetette őket - így Váró Mártont is - a sors, ott gyakran afféle jöttmentnek tekintették őket, s úgylehet, kétszer annyit kellett teljesíteni, mint másoknak ahhoz, hogy elfogadják őket, hogy életük és munkájuk által polgárjogot nyerjenek. Ez a sors alakította Váró Márton életét, tehetségének kibontakozását és szobrászművésszé válását. Ősök üzenetét hozta magával, viselte a lelkén, s őrizte eszében. Ahogy azt Reményik Sándor sóhajtotta volt maga elé, arra a kérdésre keresve a választ, hogy „Hova hullnak a hulló csillagok?" az Üzenet egy repatriáló vonat után című, 1920-ban írt versében: „Itt, Vagy a Körös partján, A magyar pusztán, Vagy Amerikában, Zúgó városban, Csöndes Őrhegyen, Szétszórva százfele