Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

Hagyományos áruk – hagyományos árusítási módok

Drótos tótok. Drótos tót. Vasárnapi Újság, 1873. Magyarország és a Nagyvilág, 1870. zománcedény mellett a századfordulón még nagy jelentősége volt a cserépedénynek és kőedénynek is. Sok fazekas csak szekérről árult, azaz amíg az árujából tartott, egyik helyről a másikra ment szekerével. A kőedényt nem a készítők árusították, hanem kereskedők. A kőedény java része is mozgó árusításban talált gazdát. Az üvegáruk (pohár, kancsó, butélia, demizson stb.) terjesztési módja is hasonló volt. Általános volt, hogy a tollat, bőrt, rongyot gyűjtő vándorkereskedő nem pénzt adott az átvett áruért, hanem üvegárut. A faedények közül csak a kisebb űrméretűeket lehetett mozgó árusításban adni-venni. A századfordulón az Alföldön majd mindenütt ismeretes volt a dézsás oláh alakja, aki kisebb-nagyobb dézsákat, túrótartókat, vödröket hozott csak a hátán vagy lovára felmálházva, és legritkábban szekéren és úgy árusította. Legtöbben a Bihar-hegységből jöttek és eljutottak áruikkal Szegedig, Mezőtúrig is. A peremvidékekről, a sok bozóttal, vízfolyás menti fűzfával, erdővel ellátott területekről származtak a kosarasok. A legkülönfélébb kosarakat kötötték és messzeföldön árusították. Vásári-piaci árusításuk mellett nagyjelentőségű volt mozgó árusításuk is. A kosarasok nemcsak kosarakat kötöttek, hanem kast is. A korabeli gaz-