Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
A máramarosi Kunigunda-monda kérdései
tot látszik az is alátámasztani, hogy kiszabadulása, vagy visszatérte után hamarosan visszanyerte a király kegyeit, sőt a fiai nevelőjévé tette. Az egyházi ranglétrán kanonokságig vitte, bár köztudott volt, hogy halála előtt lembergi érsekké jelölték, de mielőtt kinevezték volna, meghalt. Főművének a Históriáé Poloniae libri XII. ab antiquissimis temporibus usque ad annum 1480-t tekinthetjük. Dobromilben adták ki 1615-ben, hat kötetben. Később, 1712-ben, még két kötetet adtak ki hozzá Lipcsében. 7 Ebben olvasható a Kunigundáról szóló legenda is. Minthogy Dlugosz járt Magyarországon, de Krakkó és vidéke, valamint Magyarország északkeleti részei, így Máramaros megye közt is nagyon erős kapcsolatok éltek a X. századtól kezdődően, elképzelhető, hogy a Kunigunda legendát Magyarországon hallotta. Valószínűbb azonban, hogy Lengyelországban ismerte meg a történetet. Erre vall az a motívum, hogy a Krakkó környéki, a wieliczkai sóterülethez tartozó, tehát lengyelországi, akkor megnyitott bochnyai sóbányában találják meg Kunigunda Magyarországon bedobott gyűrűjét. Nagyon valószínű, hogy Dlugosz Kunigunda népszerűségét igyekezett a legenda leírásával növelni és mondhatni költőien kifejezi azt a tényt, hogy a magyar királylány mindent megtett Lengyelország felvirágoztatása érdekében, például sóbányát is szerzett nekik. Bár abban nincsen igazuk a legenda egyes változatainak, amelyek azt mondják, hogy Kunigunda azon szomorodott meg, hogy Lengyelországban nincsen sóbánya, és a lengyelek kénytelenek beérni sós vizekből lepárolt, azaz főtt sóval. Ugyanis éppen Krakkó szomszédságában mindmáig világhíres, ma is müveit óriási sóbányák vannak, például a már említett Wieliczkán. Mellesleg megjegyezve ez a legendában nevén nevezett Bochnia (Bochnya) nevü falu, ma is müveit sóbányáival, Wieliczkától mindössze 17 km-re van. A wieliczkai sóbányászat már a kora középkorban folyt, bár igaz, hogy nem aknás bányászás útján, hanem úgy, hogy a sót vízzel kioldották a sótartalmú kőzetekből, és aztán a sót leülepítették. A weliczkai sóbányáknál a XIII. században kezdtek az aknás bányászathoz. Mégpedig lengyel hagyomány szerint úgy, hogy Kunigunda, Boleszláv felesége Magyarországról hívott sóbányászokat, hogy kezdjék meg és terjesszék el a 7 DLUGOSZ, Jan. A Pallas Nagy Lexikona V. köt. Bp. 1893. 381.. Világirodalmi Lexikon 2. Bp. 1972. 785. - Vö. BOTTLÓ Béla: Dlugosz János História Polnicája, mint magyar történeti forrás. Bp. 1932.
