Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

Egy fűzérradványi ház

hátsó végéhez való hozzáépítéssel történt. Az ilyen hozzáépítés azzal járt, hogy a konyhától a ház belső vége fel tartó helyiségek újrarendeződtek, funkcióváltozáson mentek át. Lényeges változásnak számít azonban két, egy külső és egy belső átépítés. A külső átépítés az volt, hogy a házak korábbi általános zsupszalma héjazatát, 1900-1920 között, cserépre, palára, néhány ritka esetben bádogra változtatták, cserélték. A belső változás, átépítés is nagyjából ebben az időben történt és alapvetően a tüzelőberendezés, a füstelvezetés jobb, célszerűbb elhelyezéséből, megoldásából állt. Ennek során a pitvar mögötti szabadkéményt lepadlásolták és az első ház, valamint a hátsó ház és az így kialakított pitvarkonyha új tüzelőberendezéseinek füstelvezető csöveit a kéménybe (a korábbi szabadkéménynek a lepadlásolás fölött, a padláson megmaradt kéményrészébe vezették). Ez az átépítés természetesen magával hozta a korábbi tüzelőberendezések változását, átalakítását is. Fölszámolták a kabolás tűzhelyeket és elbontották a pitvar középpadkáját (mint nyílt tüzelésű tűzhelyet). Az első- és a hátsó ház központi tűzhelye a kívülről fűthető kemence, illetve a melléjük épített úgynevezett falba rakott sparhelt lett. Az időrendben utolsó belső átépítés is a tüzelőberendezésre, a tűzhelyekre vonatkozott; a 30-as évektől kezdődően fokozatosan, de tíz év alatt a legtöbb kemencét „kirakták" a falba rakott sparheltekkel együtt. A kemencék helyét több helyen a vaskályha (elenyésző csekély számban a cserépkályha), a falba rakott sparheltekét pedig a hordozható, különféle vas, illetve még később, zománcos csikó-, illetve asztali sparheltek foglalták el. Annak a bizonyos Füzérradvány-ó-falui háznak és udvar-kert-együttesnek bemutatására, a házhoz fűződő újkeletü személyes kapcsolatokon túl az is késztetett bennünket, hogy a (jelenlegi) Fő utca 12. számú, úgynevezett Hörcsik Zoltán-féle házat, illetve házas telket a füzérradványiés rajta keresztül a hegyközi népi építészet egyik legszebb példájának tartjuk. Méghozzá olyan példájának, amely minden, az előbbiekben említett külső- és belső változáson, változtatáson, átalakításon átment. Házunk, a már többször említett, észak felé szűkülő völgyecske keleti partján, véghomlokzattal a völgyre (a völgy aljában futó útra) néző, hasonló elhelyezésű, lefelé haladva mindig beljebb- és beljebb épített és így fogazatosan elhelyezkedő, eleikkel (tulajdonképpen homlokzataikkal) dél felé néző házak sajátos sort, házsort alkotnak. A keleti házsornak a felülről számított második házáról van szó.