Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
Dicsőszentmárton etnokulturális képe
Dicsőszentmárton megyeszékhely volt (megyei kórházzal rendelkezett), járási székhely is volt egyben (külön járási főszolgabírói és egyéb hivatalokkal), útjainak, vasútjának, központi helyen való fekvésének köszönhetően ha kisméretű is, de - vásárváros. Olyan, amely nagyszerűen bekapcsolódott a területi munkamegosztásba. Mint járási székhely a lehető legszorosabb kapcsolatot épített ki a járás falvai val, amelyek túl azon, hogy Dicsőszentmárton megyeszékhely is volt, Dicsőszentmártont többszörösen érezték központjuknak, városnak. 54 Dicsőszentmárton több egyháznak is volt az alsóbbrendű központja (Református egyházmegye, Unitárius egyházkör stb.). Ez is hozzájárult Dicsőszentmárton központ-szerepének, városvoltának erősítéséhez. 55 Mindezek a funkciók elsősorban Dicsőszentmárton hivatalnok-város jellegét erősítették. Valóban az is volt. Ahogy Nagy Pál írta le Sípos Domokos Vajúdó idők küszöbén (Elbeszélések, költemények) című gyűjteményes kötetét bevezető tanulmányában: „Az akkori Dicsőszentmárton a Küküllő menti lecsúszott földbirtokosok, gőgös dzsentrik, dühödten-dilletánsan politizáló vidéki kisurak, műveletlen nyárspolgárok, minden rendű és rangú kétes egzisztenciák székhelye. Megyeközpont, de tulajdonképpen inkább nagyközség - s végeredményében egy Mikszáthregény színhelye is lehetne. Olyan, ahol leginkább vendéglői kártyacsaták54 Kis-Küküllő vármegye 4 járásból és 1 rendezett tanú városból (a volt megyeszékhely: Erzsébetváros) állott: Erzsébetvárosi, Hosszúaszói, Radnóti és a Dicső-szent-mártoni járásokból. A dicsőszentmártoni járáshoz 1891-ben 30 község tartozott 29 102 lakossal. Közülük 12 747 fö volt a magyar, 11 486 a román, 2789 pedig a német. A házak száma 5876. A lélekszámot tekintve a dicsőszentmártoni járás volt a legnagyobb, bár az Erzsébetvárosi járásnak több (36) községe volt. Viszont a járás magyar lakosságának ebben a járásban volt a legnagyobb a száma; a már említett 12 747 fos magyarsággal a dicsőszentmártoni járás volt egyedül magyar többségű. Mind a három másik járásban többségben voltak a románok, úgyhogy a megye (beleszámítva az erzsébetvárosi adatokat is, ahol az 1346 ío magyar lakos mellett csak 595 román lakos volt) magyar lakossága (27 652 fő) a románság erős többségében élt (49 573 fó). - Vö: Pallas Nagy Lexikon X. kötet. Bp, 1895. 596. 55 A városfejlődés, egyáltalán a város-fogalom meghatározása tekintetében szerencsésen hivatkozhatunk a Korunk Évkönyv 1980. három, egymást követő tanulmányára is. Sajnálatos, hogy ezek a tanulmányok még csak meg sem említik Dicsőszentmártont, jóllehet esetében az erdélyi városfejlődés egy sajátos és minden tekintetben tanulságos példájával állunk szemben. FERENCZI István: Városfejlődés térben és időben. Korunk Évkönyv 1980. Ember, város, környezet. Kolozsvár-Napoca, 1980, 11-23. A városalkotó tényezők közül kiemelten foglalkozik a vásárok (vásárövek) szerepével. Marioara SALVANU-KESZI-HARMATH Sándor: Város és városiasodás. Uo. 25-40. Viszont a lakosságszámot, illetve annak nagyságát tekinti mérvadónak. Az úgynevezett kisvárosokkal nem is foglalkozik, nem tud velük mit kezdeni; szemlélete meglehetősen faluellenes. VARHEGYI István: Város és etnikum. Uo. 173-185. Arról beszél, hogy a városokba való beköltözésekkel az etnikai szempontok háttérbe szorulnak és ezáltal a városokra a népi műveltség felszámolása a jellemző és csak bizonyos nosztalgiát éreznek iránta. Beszélt az ilyen „nosztalgiázok" falura (kisvárosba) való visszaköltözéséről is.
