Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

A vasfű (Verbena officialis L.) a sárréti néphagyományban

ety szálig, hiszi a pici, aki hiszi. Mán nem is törődik véle senki, mer hát mindenki tuggya, hogy nincsen ilyen fü, meg oszt aszt is, hogy akit elfognak oszt börtönbe ve­tik, a lehet akármilyen erős, meg minden, a nem tud megszabadulni. E csak olyan remínykedő dolog vót rígen, oszt mára má lássa, senki se tud rúla, mer hogy nem is vót az igaz. - Hát tetszik látni, hogy mégis csak tudnak róla ma is. Például bátyám igazán sokat tud erről a vasfűről, de hát én is egy keveset. De szeretnék még többet tudni róla és azért kérdezem tovább. Biztosan tetszik emlékezni rá, hogy miként, hogyan találta meg hát azt a ritka, nem mindenütt meglevő vasfüvet az, aki kereste? - Hát erre mán igazán nem emlíkszek, mert hát errü nem is hallottam, meg hát az ilyesmi igen ritka dolog lehetett, mer az biztos, hogy akár hiszem, akár nem, hogy vót ilyen vasfű vagy se, a biztos, hogy ha vót hát csak igen kis számba. Ety bisztos eszt m agam túl is tudhatom, hogy nem minden ember kereste eszt a füvet, hanem csak a, akinek kényszere vót rá oszt kitartása is a keresíshe meg etökíltsíge a megtaláláshoz, hogy ne mongyam aztán a tenyere tőmetszísihe meg minden. Szóvá ez egy ritka ma­dár vót, aki hát osztán vígul is csak megirdemölte, hogy megtanáta a vasfüvet, ha megtanáta. Osztán még úgy gondolom, hogy mígis vót ebbe az égiszbe valami, hát úgy vót az rendgyín, hogy hálás lehetett az illetőnek ez a főtanát vasfű. Bisztos erő­sítette meg minden. Köllött, hogy tudományt aggyon nékie, mer hogy anélkül csak gaz vót a, semmi más, avva tudomány níkű ugyan semmire se ment vóna. No persze ez a tudomány más vót mint a maji, nem egyezett az evve a majiva. Aszt nem lehetett tanuni, mint a mostanit a sok-sok iskolákba meg könyvekbül meg minden, hanem aszt kapta, szereszte az illető az apjátúl, a jóindulatú tudós emberektű, meg ezek a csodaszerek is, mint hát ez a vasfű is, adták neki. Olyan titkos lehetett a, nem beszítek rúla, nem hencegtek véle, csak látszott az életeken meg azon, hogy mit ho­gyan csináták, intésztek az időjárássá, az állatta, a többi emberre. Az időjárás nagy dolog vót akkoriba, mer a szabadba íltek inkább, oszt a tíl a hideg vót, a nyár meg meleg, sok vót a vihar, az áradás, a jó is vót, de inkább rossz, a sok víztü a sok-sok szúnyog meg minden. Az állat meg vad vót, ismerni köllött a termíszetít, lehet mon­dani hogy az akarattyát, mer bizony a döntő vót. Ha megvadút oszt megindút a gu­lya, hát nízhetött utánna a pásztor, ha nem vót kípessige megtíríteni, de hát gondójon csak a bikákra, azok osztán igazán veszélyesek vótak, oszt ott vót még akkó a sok kártékonyság is, a farkas például, meg róka, de hát a vidra is sok kárt csinát, oszt ott vótak a veszett állatok, mer a kutyák terjesztettík tán vagy hogy, de az a helyzet, hogy mindenfíle állat megveszhetött oszt a vót csak a nagy veszedelem, azt ember majd má nem is írti. Mán én se, mer ami igaz az igaz, biz mán én se íltem, apámtú meg még öregebbektü hallottam, nagyapámtú, meg a bátyámtú is, már úgy írtöm, hogy nagybátyámtú, a meg ippen pásztor vót. No, szóval ez a vasfű úgy gyün ide, hogy ez is tudományt adott annak aki főtanáta. Ha más tudományt nem, hát aszt, hogy hogyan is köll hasznáni, aszt biztosan. - De hogyan találta meg a vasfüvet, aki kereste, aztán végül is hogy használta? -Nemigen tudom in eszt, de tán valónak gondolom, de a meg körülminyes lett vóna

Next

/
Thumbnails
Contents