Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Kiképzőtisztként

Velők állunk a csaták tüzében, De mi tudjuk, hogy miért csatázunk, Mert van, ami győzelemre buzdít, Vagyon elvünk, van tán gazdagságunk, S von előre csábító varázsa A dicsőség ragyogó szemének. Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. Ok az elvet hírből sem ismerik, És a haza? kemény mostohájuk, Izzadásuk díjában nekik csak Kenyeret vet s rongyokat dob rajok, S a zászlóaljhoz hogyha odaállnak, Nyomorért csak új nyomort cserélnek. Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. S mit tudják ők, mi az a dicsőség! S ha tudnák is, mi hasznuk van benne? Nincsen lap a történet könyvében, Ahol nevök följegyezve lenne. Ki is győzné mind fölírni, akik Tömegestül el-elvérezének? Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. Ha megtérnek csonkán a csatákból, Koldusbotot ád a haza nékik, S ha elesnek, a felejtés árja Foly sírjukon s neveiken végig. És ők mégis nekimennek bátran Az ellenség kardjának, tüzének! Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.