Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Átutazóban Júliához

Átutazóban Júliához Fél évvel a mozgalmas debreceni tartózkodása után, 1847. május 14-én ismét Debrecenben találkozhatunk Petőfivel. Most csak átutazóban járt itt, Erdődre utazott, Júliához. Az éjszakát valószínűleg a Bika fogadóban töltötte, s reggel már indult is tovább Nagykároly felé. Még éjszaka papírra veti a Kerényinek szóló beszámolóját. Erről az útjáról is részletesen ír, de elragadtatott sorai között jól megfér a korábbi tapasztalatok alapján kialakult véleménye is a városról.

43 Már néhány részletet megismertünk ebből, de - mert nemcsak Debrecenről szól, hanem itt is keletkezett - álljon most itt az egész levél! Voltál-e már Debrecenben, barátom? láttad-e a pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? ha porba vagy sárba akarsz föladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt megfúlnál a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, mennyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, épen mint az idevaló híres talyigáslovaknak. Itt ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak. Az 1843/4-iki telet e kövér városban húztam ki éhezve, fázva, betegen egy szegény, de jó öregasszonynál, az isten áldja meg. Ha ő gondomat nem viselte volna, most e levelet a másvilágról írnám hozzád. Olyan elhagyott kis vándorszínész fiú voltam, kire se isten, se ember nem nézett, nem ügyelt. Harmadfél évvel utóbb ugyanazon színházban, hol akkor senkitől figyelembe nem véve játszottam kis szerepemet, harmadfél évvel utóbb, mondom, amint beléptem a nézők közé, minden szem rajtam függött, s a lelkesedés az égiháború hangján kiáltá: éljen Petőfi Sándor! ... Talán ha harmadszor lépek e színházba évek múlva, ismét nem vesznek észre, mint nem vettek először, talán nem lesz, aki tudná, hogy itt engem egykor megéljenzett a közönség. Ilyen a hír; jön és megy. Ilyen a világ; csak azért emeli az embert hírre, hogy legyen kit felednie. S a magyar különösen szeret felejteni... azért nem jog az ő emléke sem fönnmaradni. Füzesabonytól, hol a mult éjet töltém, egy nap alatt értünk ide Debrecenbe. Napkeltekor már Poroszlón voltunk, melyet a Tisza különösen kedvel, mert gyakran kilátogat hozzá; nem resteli a nagy utat. Most is ott tisztelkedik. A fogadótól jobbra43 Úti levelek Kerényi Frigyeshez. 3. lev. I.m.: 474-477.