Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

A debreceni tél

Láthatjuk tehát, hogy az a keserves tél a szenvedések mellett örömöket is tartogatott Petőfi számára. A fiatalok társasága sok jókedvű percet ajándékozott a költőnek, kárpótlásul a színházi kudarcért. A versek között egyre több könynyed, népies hangvételű és humoros dalt találunk. Talán a legendák Csokonaijának szellemi közelsége most tapintható ki legjobban Petőfi költészetében. Az ifjú költő tehát rátalált első, komoly életcéljára: verseinek kiadására. Ezután már semmi sem tarthatta Debrecenben. Február 12-én el is hagyta egy időre a várost. Lelkiállapotáról később így vall az Úti levelekben:

27 Debrecenből utaztam Pestre, 1844-ben, februáriusban, kopott ruhában, gyalog, egypár húszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem; gondolám, ha eladhatom, jó, ha el nem adhatom, az is jó... mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek. Gyalog indult Tokaj felé, majd Miskolcon át Egerbe, s onnan február végén érkezett Pestre. Az útra is Pákh Alberttől kapta a pénzt, aki talán egy darabig elkísérte Petőfit. Előbb azonban kezességet vállalt barátja adósságáért. Kb. 40 pengő forinttal tartozott szállásadójának. Ez tetemes összegnek számított. Kevéske holmiját még Debrecenben hagyta. A kollégiumi barátaitól kapott egy ócska vászontarisznyát és egy ólmos végű pásztorbotot, és búcsúzóul elénekelték neki még egyszer a Szerelem, szerelem kezdetű versét. Útközben is mindenütt akadt egy-egy jó barát, aki továbbsegítette. Test és lélek hatalmas utat járt be egyetlen év alatt! Egy fél évvel későbbi levelében így számol be egyik barátjának

28 debreceni távozásáról és pesti terveinek megvalósulásáról: Amint a tavasszal Debrecenből Pestre jöttem (természetesen gyalog — az út egyébiránt mulattató volt, mert a sár csak néhol folyt be csizmám szárán), tehát amint Pestre jöttem, verseimet, melyeket még Debrecenben összeírtam, több helyen kinálgatám, hogy vegyék meg; mert pénzre volt szükségem, ha élni, s ami több, becsületem fönntartani akartam. Debr.ben volt adósságom, s azt bizonyos időre le kellett fizetnem. Kínáltam tehát verseimet jobbra-balra, míg egy szamár (különben literátor) az egész kötetért 60 váltó forintot ígért. Történetesen elmondom Vörösmartynak körülményeimet, s ő azt mondja, hogy várjak, ha lehet, majd eszközöl valamit. És azt eszközölte, hogy verseimet a nemzeti Kör adja ki; s a költségek levonása után 27 Hatvány Lajos: így élt Petőfi. Bp. 1967. 1. k. 28 Samarjay Károlyhoz, 1844. augusztus 10-én, Pestről. I.m.: 657-658.