Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

A szabadságharc forgatagában

VIL A szabadságharc forgatagában Január 12-én, amikor Aranyék még csak a választ fogalmazzák, hogy befogadják Júliát és az újszülöttet, Petőfi a szabadságharc eseményeinek láttán úgy dönt tehát, hogy szabadságát megszakítja, és azonnal jelentkezik szolgálatra. Ezért felkereste Vetter Antal

83 hadügyminiszter-helyettest a Piac utcán, a mai MÁV igazgatóság palotája helyén álló ún. Beck-házban. Arra kérte, hogy helyezze őt minél előbb Bem József tábornok seregéhez. Talán szabálytalan katonai öltözete miatt azonban a miniszterhelyettes szigorúan megrótta, jóformán meg sem hallgatta, Petőfi pedig dühös ingerültséggel szitkozódva hagyta ott Vettert, aki az esetet jelentette Kossuthnak. De Petőfi is Kossuthoz fordult, utalt az incidensre, és kérte Bem tábornokhoz való áthelyezését. Kossuth Lajos polgártársnak tisztelettel helyben Tisztelt Polgártárs! Debrecen, Januarius 13. 1849. Bocsásson meg Ön, hogy másodszor is alkalmatlankodom; másodszor és utoljára. Mindenekelőtt arra kérem Önt, legyen szives levelemet egészen végig átolvasni, mert az igen fontos nemcsak rám, hanem talán a hazára nézve is. Iparkodom, hogy minél rövidebb legyek. Kérelmem inkább Vetter tábornok elé tartozik tán, mint Ön elé, de azzal az emberrel egyszer beszéltem és többször nem fogok beszélni, nehogy hamisnak tapasztaljam azon hitemet, hogy a bakonyi kanászok a legcivilizálatlanabb emberek a világon. A história bizonysága szerint némely emberek arra vannak kárhoztatva, hogy minél többet tesznek a hazáért, annál több lealáztatást és méltatlanságot szenvedjenek, s én ezek közé tartozom. Ugy hiszem, van jogom némi öntudattal tekinteni vissza pályámra, mert (nem praetensiót, hanem tényt mondok) a ma8 Vetter Antal az első osztrák tiszt volt, aki felajánlotta kardját a magyar kormánynak. Kiváló stratéga, erélyes szervező volt, aki hűségesen és bátran szolgálta a magyar szabadságharc ügyét, ezért később emigrációba kényszerült. Katonai szigora azonban nem ismert kivételt. (Bővebben: Dienes András: Az utolsó év. Bp., 1962. 65. p.)