Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Katonai gondok – családi örömök

A boldog sietséggel írt levél mellett még aznap este verssel köszönti az újszülöttet: Fiam születésére Ide, ide fiamat kezembe, Hadd szorítsam a szivemhez őt! Mintha volnék újonnan teremtve, Hogy életemnek ifjú lombja nőtt! Üdvezellek, lelkem szép kis ága, Üdvezellek, édes magzatom! Sírásodnak bánatos zajába Beleolvad örvendő dalom. Kis parányom, milyen nagy örömmel Állok itt és nézem képedet! Kell-e még pap? örömkönnyeimmel Keresztellek én meg tégedet. Csillagász lett végre is belőlem, Itten állok csillagom előtt, Arcvonásit hosszasan szemlélem, S találgatom a távol jövőt. A reménynek nagy virágos fája, Mit e csillagfénye fölmutat; Csak ne szálljon kora dér reája, Mely leszedné e virágokat. Oh, halál, te nem lész oly kegyetlen, Hogy magaddal rántsd idő előtt; Nem enyém lesz ő - tartsd ezt eszedben A hazának nevelem fel őt. Ugye, úgye, kisfiam, ha majdan Én a sorbul kiöregedtem, Iparkodni fogsz túltenni rajtam, Vagy betöltöd legalább helyem?