Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Katonai gondok – családi örömök

Hol van már az annyi vitát és megoszlást kiváltó A királyokhoz c. vers "szelídsége"? Ekkor már nyílt lapokkal játszik Petőfi. A szabadságharc sikertelensége elkeseríti, s hiszi, hogy papírra vetett gondolatai még megváltoztathatják a harcok kimenetelét. Vesztett csaták, csúfos futások! Vesztett csaták, csúfos futások! Bármerre nézek, mást nem látok, Miként a sár, amelybe Követ hajítanak be, Úgy feccsen szét a harcok mezejérül, Oh nemzetem, képedre a gyalázat, S a hit már-már sokak szivében gyérül, Hogy mindörökre jármodat lerázod. Ki ismer engem csüggedőnek? Kislelküséggel engemet ki vádol? De aggodalmak néha rám is jőnek Most a jövő rejtélyes távolából, Jőnek, miként az éji denevérek El-elvisítják itten magokat, Hogy rá szivemben hidegséget érzek, És lélekzésem szinte elakad. Hazám, hazám, magyar haza, Elátkozott föld vagy hát? Ki volt, ki igy megátkozó? Hogy rajtad a szabadság Örökké csak földönfutó legyen, Ki pillanatra hozzád menekül, De amint jön, megint megyén, Elűzik kérlelhetlenűl! Hányszor kelénk fel három század óta, Lerázni hős leg a bilincseket! S kardunk mindig behullt a vérfolyóba, Mely meghasított keblünkből eredt, S ájulva amint a földön feküdtünk, Kacagva tombolt a zsarnok fölöttünk. Most talpon állunk újólag ... Azért állottunk volna fel, Hogy újra földhöz sújtsanak? Nem, nem, most győzni vagy meghalni kell! Csatára, nemzetem, Halál vagy győzelem! Föl, föl, te jobban nem szeretheted A szép halálnál a csúf életet, Te inkább sírba fekszel, mint mocsárba ... De aki kész a hős-halálra, Az diadalmaskodni fog. Induljatok Százezrével, miljomával A szolgaság Egyiptomábol A szabadsági Kánaánba, Mini Mózes népe hajdanába! Nekik volt, van nekünk is istenünk, 0 fog vezetni tűzoszlop képében, S az ellenség kiömlő vére lészen A vörös tenger, melyen átmegyünk!