Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Sinkó Katalin: Egy új műfaj a nyolcvanas években – Munkácsy kolosszálképei

mögött. A körképre vagy panoptikumra emlékeztető hatásokban sokan a művészet újabbkorú fejlődésének, közelebbről a németalföldi, rembrandt-i realizmusnak a kiteljesedését látták. Munkácsy kolosszál-képeit ma is a maguk sajátos műfajának megfelelően kellene szemlélnünk. A képekről ugyanis egy másfajta kiállítási közegben, szórt fényben, s magasra akasztva a művész szándékának megfelelő benyomást soha sem kaphatunk, mondhatjuk, nem is ismerjük azokat a maguk eredeti minőségében. Jelenleg olyasféle hatást keltenek, mint az operák díszletei, amikor nappal, az utcán szállítják őket. A képek kiállítási módja azonban többnyire egy-egy korszak vizuális kultúrájának függvénye, s így az óriás-képeket is a későbbi Jugendstil vagy Bauhaus ízlésvilága által determinált interieurokban, fehér falakon és szórt fényviszonyok adta elidegenedettségben szemléljük. Munkácsy monumentális képeit azonban helyesebb lenne nem a kabinetképek műfajának megfelelően kezelni, hanem bennük az új műfaj, a filmművészet eszköztárának feltalálóit látni. Olyan műveknek kell tekintenünk ezeket, melyek segítségével a film szemlélési módjának alapelemeit, (így a vászontól való megfelelő távolságot, a sötét nézőteret és fénylő háromdimenziós kép hatását, melyet a keret már nem választ el a nézőtől) a nyolcvanas évek festői, Makart, Munkácsy és a többiek kikísérletezték.