Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Sinkó Katalin: Egy új műfaj a nyolcvanas években – Munkácsy kolosszálképei

ságot csak a felsővilágítás bevezetése hozza. A felsővilágítás a kiállítás minden egyes darabját a diffúz, kissé elidegentő hatású nappali fényben egyenletes módon teszi láthatóvá. A rendezés viszont nem sokat változik. A felsővilágítású termekben is szorosan, keretet keret mellé szorítva akasztják a képeket. A festmények a fal egy széles sávját foglalják el oly módon, hogy a sáv alsó vonalát a fal lábazata adja, s felül is lehetőleg betartják az ajtókeret magasságának szintjét.

6 Ez a rendezési mód, mely nemzetközi volt, a középpontok hangsúlyozására törekszik, a falak közepére nagyobb képeket akasztanak, s a termek középpontját is gyakran szoborcsoport foglalja el. A klasszicista vagy neoreneszánsz stílusú kiállítási termeket drapériákkal és növényekkel sem díszítik, a cél a termek átláthatósága és átjárhatósága. A képek szoros akasztása azt eredményezi, hogy a néző látóterébe mindig több kép egésze vagy részlete kerül. A képek kiállításának módja Bécsben 1873-ban változott meg először.

7 Miközben Hasenauer építész a falak és a tető közel ékelt ablaksorral a felsővitágítás újabbszerű módjával kísérletezik a világkiállítás pavilonjában, a Künstlerhausban Hans Makart felsővilágítás nélkül mutatja be kolosszális méretű festményét. Makart két lényeges mozzanatban tért el a képek korábban megszokott kiállítási módjától. Nem müveinek sorozatával, hanem csupán néhány képpel állt a közönség elé. A Künstlerhaus emeleti nagytermének egész falát egyetlen kép, "Cornaro Katalin megérkezése Velencébe" foglalta el. A festő a kiállítás fényviszonyait is radikálisan megváltoztatta: a felsővilágítást fekete drapériákkal takartatta le. A teremben félhomály uralkodott, s csupán a képre magára esett éles fény. Az az irányított megvilágítás, mely ma már számunkra oly természetes a kiállításokon, 1873-ban még újdonságnak számított, különösen a felsövilágítás egyenletesen szórt fényviszonyaihoz szokott látogatók számára. A kép körül drapériák, függönyök és növényekből álló arrangement-ok voltak. Makart a drapériák felhasználásával divatot teremtett. A nyolcvanas évek kiállításain általánossá vált, hogy a terem árdákjainak és ajtóinak nyílásába drapériákat függesztettek, mely szokást a kortársak szívesen értelmezték az antik hagyományok felélesztéseként.

9 A festőiségre, a festői meglepetésekre tö5. Volker Plagemann: Das deutsche Kunstmuseum 1790—1870. München, 1967 6. Részletes elemzését lásd E. Pöschl 3. sz. jegyzetben i.m. 52—72. 7. E. Pöschl 3. sz. jegyzetben i.m. 56 8. Hans Makart und der Historismus in Budapest, Prag und Wien. Ausstellung im Schloss Halbturn, Katalog, 1986 Kat. Nr. 10 közli és idézi a Kunstchronik 1879 IX 26-t beszámolóját a kép kiállításáról. 9. Wladimir Aichelburg: Das Wiener Künstlerhaus 1861—1986. 125 Jahre in Bilddokumenten. Wien 1986, 75—77; — A cortina vagy függönymotívum az ikonográfiái tradícióiban a "revelációt" szimbozilálja, lásd Johann Konrad Eberlein: Apparitio regis — revelatio veritatis. Studien zur Darstellung der Vorhangs in der bildender Kunst von der Spätantike bis zum Ende des Mittelalters. Wiesbaden 1982