Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Szinyei Merse Anna: Munkácsy Mihály tájképfestészete

realitás szilárd talaj alatt dübörög és valami pátosz nélküli tragikum felhője üli meg lelkét"

6

. Figurális képeihez hasonlóan Munkácsy többnyire a tájban is a nagyszerű motívumot kereste és heroikus beállítottsága következtében nem egyszer e műfajban is drámai hatásra törekedett. Ezt példázza a Legelésző csorda, mely Malonyay szerint

7 a Golgota festése közben, annak tájkép környezetének, különösen égboltjának tisztázása céljából készült Colpachon. A szokatlanul nagyméretű kép egyetlen hatalmas lendülettel fogja át a motívumaiban és kompzíciójában aránylag egyszerű, de annál pompásabb színvilágú természetkivágatot. Téri felépítésében és képelemeiben egészen közel áll hozzá a hamburgi Kunsthalle fele méretű Munkácsy-tájképe, mely szintén legelő teheneket ábrázol esti fényben. Ezenkívül a Nemzeti Galéria gyűjteményében is van még jónéhány kisebb-nagyobb kép, mely a colpachi vagy Párizs környéki alkonyatok megrendítő fényjátékát örökíti meg. Bármennyire is a konkrét természeti látványból indult ki, lázasan ihletett, nagyvonalú ecsetjárásával Munkácsy olyan expresszív, felfokozott művészi képet alkotott, mely végeredményben kozmikus világértelmezéshez, az irracionális megközelítéséhez vezet. Paál László halála után Munkácsy sosem tért vissza többé Barbizonba, hanem inkább barátaihoz, a Chaplin házaspárhoz járt kirándulni Jouy-en Joses-be, a fontainebleani erdőség legszélén fekvő csendes kis faluba. Az 1880-t megelőző és követő néhány évben itt festett tájtanulmányokon Courbet tónusos realizmusával rokon vonások fedezhetők fel és Barbizontól eltávolodva az analízis helyett a színtetikus egységbenlátás dominál. Kevesebb az alkonyi, piros-zöld kontrasztra építő kompozíció. A Tájkép folyóval, mint fojtott atmoszférájú, csupán a zöldekre és szürkésfehérekre koncentrált színvilágú tájképvázlat például nagyszerűen érzékelteti a festő melankóliáját, komorságra hajló lelki alkatát. A táj hangulati elemeinek visszaadása fontosabb számára, mint az elfogulatlan, objektív képrögzítés — így válik érthetővé az impresszionistáktól való idegenkedése és Paál Lászlóhoz fűződő 6. 3. jegyzetben idézett mű 92. Az Esti hangulat egyébként csak 1972-ben került magyar közgyűjteménybe, így Végvári Lajos fénykép alapján sorolta az 1870-es év képei közé. Szerinte Munkácsy 1870-es feltételezett hollandiai utazásakor keletkezhetett, tehát lényegében a szintén mély koloritu Eresz alatt és Sötét utca között. Szerintem jobban valószínűsíthető az 1871-es angliai utat követő időszak, sőt még inkább az 1880-as évek eleje, vagyis egy, a második londoni kirándulás utáni időpont — tehát egy Turner-inspiráció közelsége. A kép valójában közeli rokona a vázlatosabb Poros út-nak, valamint az 1880 utáni izzó alkonyati tájaknak is. 7. Malonyai Dezső: Munkácsy Mihály Bp. 1907. II. 57. 4b