Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)
Kohnen, Joseph: Munkácsy és Luxemburg
vári 485), "Colpachi parkbejárat" (Végvári 422), "Parktisztás" (Luxemburg város), Tájkép legelő tehenekkel esti fényben" (Hamburgi Művészeti kiállítóterem), "Holdfelkelte" (Végvári 325). "Táj naplementével" (Végvári 351), "Mélyút (Végvári 366), "Legelő nyáj" (Végvári 352), "Sötétedés" (Végvári 486), "Hazatérés" (Végvári 349), "Colpachi park" és "Sétány" (Végvári 423—425), "Facsoport és mosó asszonyok" (Végvári 380) és a második csoportra: kétszeres kivitele a híres "Colpachi iskola" az üres Tanterem"-el (Végvári 207, 208, 348), Tanító kislányokkal" (Végvári 346) és a "Falusi tanító mellképe" (Végvári 347) 4 . Rendszerint természetes háttérként előnyben részesítette a festői naplementét a békés rideg láp felett, a központi alakként szereplő karcsú falusi templomtoronnyal, ahol hála az itt is használt bitumennek, igazi lírai víziók kerültek, erős világos sötét kontrasztokkal. Gyakran ezek a tájak túláradó invenciót tanúsítanak, nagymértékű realizmussal. Ezek között a színezés a Barbizoni iskola különböző képviselőinek technikájára emlékeztet különösen a térkialakításra és a fák szerkezetére vonatkozóan. Világosan elárulják Munkácsy sajátos intimitáséhségét, amely a természet erejét és formagazdagságát ragadta meg. Nagy pontossággal figyelte meg az eget, a fasorokat és ligeteket, a változatos körvonalakat és árnyékokat létrehozó jelenséget, a lemenő nap fényét. Ez hamarosan kihat az erdősziluettek idillikus álmosságára, hamarosan meghatározza a homályosbarna víztükröt vagy az erős sötétzöld talajt, hamarosan vérvörös fénysávvá válik, amely Petőfi szimbólumokkal terhelt pusztakölteményére emlékeztet. Ami a colpachi falusi iskola motívumát illeti , a számos erre készült terv a művészi és szociális érdeklődését bizonyítja, amelyet a tanulmányozott obijektum keltett fel benne. (F56140, F65142, F65138). A vázlatoknál egyre-másra cserélte az oldalakat és a különböző csoportosításokat, amíg azt nem gondolta, hogy megtalálta az igazit. Az embercsoportokat a végleges olajfestményig következetesen egy egésznek tekinti, ahol ezek egyes részei arckifejezés nélkül, maszkformában anonimitásban maradnak, és feltűnnek kicsi, túlszerény megjelenésük által, ami nyilvánvalóan szimbolikus kettős karakterisztikum, amely az 1875-ös mesteri műben impresszionistába csap át. A szűk, alacsony és szegényesen kimeszelt, de a füsttől feketére színezett colpachi tanterembe rendkívül sok embert zsúfoltak össze egy zárt helyre. Egy elfelejtett faluközösség túlszerény embereinek a nagy államközösségen belül kevés hely, mozgás és jelentőség maradt, és semmi remény sincs arra, hogy belátható időn belül jobbra fordulna. Ezt a benyomást csaknem igazolja a számtalan ezzel kapcsolatban készített arctanulmány. Csak kevesen mutatják még a gyerekek közül is az öröm, a 4. Vesd össze, Végvári: Munkácsy Mihály festményeinek és rajzainak katalógusa, 543 fotóval és 3 színes reprodukcióval, Akadémiai kiadó, Budapest, 1959 5. A colpachi festmények és vázlatok, 2. Megj. 72—79 old.
