Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)
Kohnen, Joseph: Munkácsy és Luxemburg
Munkácsy Luxemburggal és Párizzsal egy életen át tartó kapcsolatára vezetett, ismeretes, hogy a sors megmagyarázhatatlan szeszélyéből eredt. 1870 karácsonyán a német-francia háborúban ismert meg a festőnövendék Düsseldorfban egy ünnepségen egy francia hadifoglyot, a Luxemburg-Colpach illetőségű de Marches bárót és feleségét, Cécile Papier-t. Ok a fiatal művész korabeli iskolákba be nem sorolható tehetségétől, személyiségétől és rendkívüliségétől elfogulttá váltak, és rögtön tanáccsal és tettekkel támogatták. Meghívásukra ismételten ellátogatott colpachi kastélyukba, Luxemburgba, ahol kezdettől fogva sokat festett, és abban is segítettek neki, hogy álmai paradicsomába, a művészet világvárosába, nevezetesen Párizsba eljusson. Már 1871. június 5-én találkozott Munkácsy Luxemburg városban, a Viadenben száműzetésben levő költővel, Victor Hugóval, akinek regénye ihlette meg az "Egy halálraítélt utolsó napja"- t (1869). Ahogy de Marches báró gégerákban megbetegedett és idő előtt meghalt, ezzel kapcsolatban Munkácsy Colpachban egy impozáns festményt festett (Végvári katalógus 140.), a becsvágyó és sikert ígérő nagyvilági tulajdonságokkal rendelkező özvegy támadásba lendült, és a hozzá amúgyis kötődő fiatal, és kissé gyámoltalan festővel házasságot kötött. A művészkolléga Paál László a Feller polgármester előtti polgári, és az 1874 augusztus 5-i egyházi szertartáson a kastélykápolnában is jelen volt. Ezzel a szegénységből, a keletmagyarországi tartományból származó vidéki ifjú egy csapásra egy kastély ura lett. Felváltva laktak Luxemburgban, a félreeső, csendes colpachi kastélyban közel a belga határhoz, ahol eredetileg a szabadságot töltötték, és Párizsban, a nagy világvárosban, ahol hála az elhunyt nemesi férjnek a hivalkodó nagyvilági fellépésre vágyó Cécile a de Villiers Aveneu 53. alatt, a Monceau park közelében egy tágas műtermet rendezett be, egy nagyszabású "Hôtel particulier"-el párosítva a Rue Legendre-n, ahol a legjelentősebb politikusok és minden fajtájú művészek megfordultak. A kissé egészségtelen, mocsaras Colpach, ahogy Munkácsy néhány képe, valamint sok ezzel kapcsolatos rajza mutatja, korábban rendszeres üdülőszállás volt. Munkácsy itt tulajdonképpen, a mindig idegennek maradó Luxemburgban sohasem érezte igazán otthon magát. Sem a Luxemburgiak nyelvét, egy bonyolult németet, Moseli-Frank dialektusban nem tanulta meg, sem a különösen bonyolult történelmet, a politikai szituációt vagy a helybeliek mentalitását sem értette meg. Erre példaként, mint egyébként Victor Hugo sem, de Goethevei, Turnerrel, Hegellel és Madouval ellentétben a festői erődítményváros, Luxemburg egyedi szépségét művészileg soha fel nem használta. Mindazonáltal a legegyszerűbb kapcsolatoktól kezdve világéletében egyszerű ember maradt Párizsban is a nagyvilági személyiségekkel való foglalatosságot a hangosan fölényeskedő feleségére hagyta, és az alacsony népréteggel tartott kapcsolatot, amely abban az időben Colpachban nem volt sokkal jobb helyzetben, mint a magyar hazájában. A haszonbérleti
