Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Wittmann Zsuzsa – Velledits Lajos: Munkácsy Mihály festőtechnikája és anyagai

Két kép vizsgálata után még egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy egy korszakra jellemző, általánosan használt anyagkombinációt találtunk, és a további analitikai eredményekig a kapott adatokat meglehetős óvatossággal kezeltük. Ahogy újabb és újabb mintákat vetettünk alá a vizsgálatoknak, egyre világosabban látszott, hogy a Párizsban festett Munkácsy-képek, amelyek az 1878 előtti periódusra esnek, több-kevesebb méhviaszos barna masszát tartalmaznak. Nyilvánvalónak látszik, hogy Munkácsy Düsseldorfban a Siralomházhoz és Párizsban a többi képéhez "bitüm"-öt vásárolt, de a festékkereskedők más anyaggal szolgálták ki itt és ott. Ebből a szempontból vegyük szemügyre a Tépéscsinálók anyagait a táblázat szerint. Hiányzik az aszfalt, amely megtalálható a Siralomház összetevői között. Nagyon valószínű, hogy Munkácsy Párizsban festette meg a Tépéscsinálókat, hiszen a barna alapozást egy itt vásárolt keverékből készítette. Hogyan jutottak a festők vagy a festékelőállítók arra a következtetésre, hogy méhviaszt használjanak bármilyen formában is kötőanyagként? A XIX. század óriási érdeklődést mutatott az antik festőtechnika vélt kötőanyaga, az enkausztika vagy más néven a pun viasz iránt. A sort (Johann Domenicus) Fiorillo nyitotta meg 1806-ban, majd számtalan értekezés közvetkezett az igazi "viasz-gyanta" vagy "viasz-olaj" technikáról.

6 Inspirálóan hatott a méhviasz kötőanyagú festékek terjedésére a Fayum-i múmiaportrék megtalálása. A leghíresebb festéstechnikai folyóirat, a Technische Mitteilungen für Malerei hosszas vitát közölt a kérdésről 1890-ben. Talán nem is volt olyan festészettel foglalkozó ember a XIX. század második felében, aki ne lett volna meggyőződve arról, hogy az antik festészet nagysága az enkausztika titkában rejlik. Ezt a meggyőződést azért is könnyű volt mindenkinek magáévá tennie, mert antik táblaképek — a Fayum-i múmiaportrék kivételével — nem maradtak fenn. Miután 1987-re meggyőző analitikai eredményekkel sikerült a barna alapozómassza összetételét kimutatnunk, és az aszfaltról szóló elképzelések helyébe a méhviaszt állítottuk, a kutatások lendülete — elsősorban a pénztelenség miatt — megtört. 1989-ben két fontos receptgyűjtemény jelent meg, amelyek levéltári kutatások alapján mutatják be a festészetben használt kötőanyagokat. Számunkra a XIX. századi kötőanyagokat bemutató tanulmány a fontosabb, ahol a számtalan recept között ott találjuk az 1886-ban Josef Schönbrunnen által megjelentetett cikket Die Verschie6. Ulrich Schiessl: Die deutschprachige Literatur zu Werksotten und Techniken der Malerei von 1530 bis ca. 1950. Worms 1989, 27., 111—112. 7. Az egyik Ulrich Schiessl műve, a másik Emil Bosshard, Bruno Mühlenthaler: Bindemittel in der Staffeleimalerei des 19. Jahrhunderts. Zeitschrift für Kunsttechnologie und Konservierung, Wenersche Verlagsgescllschaft 1989/1