Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)
Wittmann Zsuzsa – Velledits Lajos: Munkácsy Mihály festőtechnikája és anyagai
zett műhöz képest az asztalt borító fehér abrosz foltjánál is megfigyelhetünk eltéréseket. /Mióta a természettudományos vizsgálatok segítségével az alkotó folyamat egy-egy korábbi fázisát is megismerhetjük, azóta azt tapasztaljuk, hogy a festők gyakran leegyszerűsítették eredeti elképzeléseiket. Munkácsy a Tépéscsinálók című festmény esetében két ízben választotta a könnyebb megoldást. Az egyik előtérben ülő nőalak asztalra fektetett alkarját egyszerűsítette le úgy, hogy azt a test takarásába helyezte; ezzel megtakarította a feltűrt ingujj megfestését, és helyette csak egy jobb kezet kellet megformálnia. A sebesült katona körüli csoportban egy kíváncsi nő félig eltakart arca látható. A művész eredetileg az egész fejet ábrázolta, majd az egyszerűség kedvéért helyezte az alakot a ma is látható helyzetbe. Az életrajzírók úgy tudják, hogy a képet Munkácsy Düsseldorfban kezdte el festeni, és Párizsban fejezte be. Mem feltétlenül a bemutatott változtatások vagy egyszerűsítések azok, amelyek egy újból elkezdett festésre utalnak. Az anyagvizsgálatok sokkal inkább azt támasztják alá, hogy a festmény majdnem teljes egészében Párizsban készült. Érdekes röntgenképet kaptunk a művész feleségéről festett portréjánál. Munkácsyné öltözete két modellülés között megváltozott, így a festő az első fehér blúzos és mellényes változatot az előszeretettel használt barna alapozómasszájával elfedte, majd az arc kivételével újra nekilátott a részletek kidolgozásának. A kép katasztrofális állapotát az ismételt barna alapozástól megnövekedett réteg okozta A röntgenfelvételek közül a legmeglepőbb a Búcsúzkodás című kép alatt lapuló, eddig ismeretlen kompozíció volt. Azt a képet, amelyet a röntgenfelvételen látunk, Munkácsy teljes egészében átvonta, majd az így kialakított felületre festette meg a két egymástól búcsúzkodó nőalakot 1 . Mind a tudományos, mind a regényes Munkácsy-irodalom egybehangzóan állítja, hogy az a barna massza, amelyet a művész szinte minden célra felhasznált: aszfalt. Szerepe szerint a nagy kompozíciók egységes színharmóniáját biztosította, továbbá segített a változtatások megoldásában és az elérendő "galériatónus" megközelítésében. A legenda alapját maga Munkácsy vetette meg. Idézzünk Malonyay Dezső könyvéből: "A kandalló mellől egy halom ráma és vászon közül húzott elő egy régi palettát. Mint valami csataviselt paizs, mely ki tudja hány diadalmas küzdelemben horpadt össze, olyan megviselt ez a palette. (...) » Sok bitümöt kentem szét ezen, de csak hagy szidják a bitümömet, mi értettük egymást". 1. A röntgenfelvételeket Lécz Ottó, az MTA Izotóp Intézetének munkatársa készítette. 2. Malonyay Dezső: Munkácsy Mihály élete és munkái. Budapest 1898, 220.
