Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)
A táplálkozás növényi eredetű alapanyagai
Salátaboglárka, Gyenge levele ecettel leöntve salátának való. Földimogyoró vagy libapimpó (patentilla anserina). Mogyorószerű gyökereit a debreceni kondások egykor disznóval túratták ki a vizes erdei laposokon, azután meghámozva megették. 6 A Tisza mellékén a lathyrus tuberosus gumóját nevezik földimogyorónak. 47 Ma már kevés helyen ismerik. Csicsóka (helianthus tuberosus). Hencidán picsóka. Napraforgószerű szára és fészkes virága van, de a gyökerein fejlődő, a burgonyához hasonló gumóit ették nyersen, vagy főzték ételbe. Rendkívül szívós növény: eldobott héja is kihajt, s ahol elszaporodott, onnan szinte nem lehet kiirtani. Egyesek szerint jó szélhajtó, ezért gyógynövényként is ismerik. 48 Vadalma (pirus malus, vagy p. silvestris). Szántóföldek végében, de leginkább erdőkben található. Régebben bőségesen gyűjtötték, s nyersen ették, aszalták, vagy ecetet készítettek belőle. Vadkörte, vagy vackor (pirus pirastes). Eltevésre kevésbé alkalmas, mint a vadalma. Érés idején főleg gyerekek gyűjtötték. A Debrecen környéki erdőkben igen gazdagon termett. Szeder (rubus tometosus). A szántóföldnek mesgyéin, árokparton, garággyák mellett vadon tenyészik a fekete szeder. Eladásra nagyon kevesen gyűjtötték, csak mezőgazdasági munkák közben csemegéztek rajta, főleg a gyerekek. Néhányan lekvárt főztek belőle. Súlyom (Trapa natans). A Tisza árterületén, a sárréti mocsarakban, a Hortobágy folyó környékén tenyészett nagyobb bőségben. Itt pásztorok és falusi szegény emberek gyűjtötték s főzve ették, vagy különböző ételek kiegészítésénél használták. Tiszacsegén pl. sulyomrántást, sulyompogácsát készítettek belőle. Som, Erdőkben található rendkívül szívós keményfa, melynek apró, piros bogyó termése igen ízletes gyümölcs. Gyűjtögető asszonyok szedték, s a piacon, vagy házalva árulták. Néhányan lekvárt is főztek belőle, vagy más lekvárhoz keverték ízesítőül. 50 Csipkebogyó. A vadrózsa (rosa spinosa) piros bogyó-termését vidékünkön is gyűjtötték szegény asszonyok, s azt terményért árulták a gazdáknak, akik ízletes lekvárt, ún. hecsedlit, hecse-pecsét főztek belőle. Kökény (prunus spinosa). Az utak mentén, mesgyéken növő szúrós bozót, melynek késő ősszel élvezhető fekete bogyó termését itt-ott gyűjtötték. Nyersen elég „húzós" ízű, de hasmenés ellen így is ették, s néhányan lekvárt főztek belőle. 51 Galagonya (Crategus monogyna). Erdők szélén, utak mellett növő szúrós cserje, melynek késő ősszel érő apró piros bogyója fogyasztható. Főleg gyerekek kedvelték. Bodza (Sambucus negra). A feketebodza érett bogyóját főleg a Tisza melléki falvakban gyűjtötték, s néhányan lekvárt főztek belőle. Ugyanakkor Kismarjában nem merték megenni, mert méregnek tartották. Újabban a bodza virágát is gyűjtik, s abból frissen üdítő italt, szárítva izzasztó teát főznek. Lícium. A garággyák gyakori bozótjának, a líciumnak piros bogyóját néhány helyen megeszik. (Zsákán ezt piroscsizmának nevezik.) Több helyen azonban méregnek tartják, és a gyerekeket óvják tőle.
