Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)

A táplálkozás rendje

tékig az életkor is meghatározó lehetett. A csecsemő étrendjét nem számítva is az iskoláskorú gyerekek naponta többször ettek, mint a felnőttek, az idősebbek ritkábban ettek, mint a fiatalok. Apróbb különbség még a nők és a férfiak étkezésében is megfigyelhető. Mindezek sokféleképpen módosíthatták a mit, mennyit, és hogyan kategóriákat, vagyis az étkezés rendjét. De ezek a kategóriák térben és időben is változhattak. Erre az egyes ételek leírásánál is többször utaltunk. A városok, mezővárosok módosabb parasztpolgárai, de a faluk nagygazda népe is hamarabb tért rá az újításokra, hagyott el régies ételeket, mint a volt zsellérfaluk szegény népe, vagy a szabadban kosztoló pásztorok, tanyasiak. Bizonyos mértékben konzervatívabb volt a nemzetiségiek, különösen a románok s a balmazújvárosi németek táplálkozási rendje. Egyáltalán nem illeszkedett a parasztság táplálkozási rendjéhez a cigányság, akiknek táplálkozási szokásaikról nagyon keveset tudunk. Ha ezeken felül még figyelembe vesszük, hogy településeink külön-külön is bonyolult társadalmi képletek, ahol a volt közép- és kisnemesek, a XVIII. század vége óta mind számottevőbb polgári elemek kölcsönösen hatottak egymásra, akkor megértjük, hogy mindenfajta statikus térkép torz képet mutatna az étkezési szokásokról. Pedig az elmondottakon túl még figyelembe kell venni a hétköznapitól eltérő ünnepi és alkalmi táplálkozási szokásokat is. Ebben az esetben számolni kell azzal, hogy bizonyos ünnepi szokások konzerválják az étkezési szokásokat, vagy egyes ételeket. Sokszor azonban éppen ezek az alkalmak adnak okot az újítások bevezetésére, mint azt a lakodalmi torták esetében láttuk. A mi tájunkra is jellemző az az országos megfigyelés, hogy míg a parasztember hétköznapi étkezéseit a legnagyobbfokú takarékosság jellemzi, ugyanakkor bizonyos ünnepi étrendek szinte pazarlóan dúskálnak, mértéken felül tobzódnak a drága ételekben. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az időnként beköszöntő szükségállapotokat sem. Az időnként jelentkező aszályok, gazdasági válságok nemcsak a létminimum alá süllyedő nyomorultak étrendjét változtatják meg, de a módosabbak táplálékait is befolyásolják. Ilyenkor felbukkannak olyan szükségeledelek, melyeket máskor nem ennének meg, mint pl. az 1864-es nagy aszály idején a tölgyfakéregből sütött kenyér. Az 1930-as évek elején még nagyobb gazdák is gyakran máléval sütötték a kenyerüket.

357 Vidékünkön is számolni kell a vallások befolyásoló hatásával, mely elsősorban a böjtös ételek különbözőségében és bizonyos kultikus ételekben mutatkozik, de ezeken keresztül befolyásolja a zsírozok igényét, s a nagyobb ünnepek étrendjét is.

358 A böjtöt legszigorúbban a görög katolikusok és görögkeleti vallásúak tartják, akik évente közel száz böjtös napot tartanak számon, amikor disznózsírt nem esznek. Legkevésbé a reformátusok, akik lényegében csak nagypénteken őrizkednek a zsíros ételektől. A kép tehát, melyet megyénk táplálkozási rendjéről adhatunk, mindenképpen csak vázlatos lehet, hiszen a különböző előírások rítusok még egy faluközösségen belül is igen különbözőek, még ha nem vesszük figyelembe az olyan csoportokat, akik