Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

V. Szathmári Ibolya: A debreceni párta

V. Szathmári Ibolya DEBRECENI PÁRTA A legszebb női fejdísz megnevezésére szolgáló párta szavunkat a német nyelvből vettük át

1 a borte (jelentése: korc, szegély, szegélydísz, paszomány, szalag, amellyel valamit körülfognak), illetve a bajor—osztrák porte szavak nyomán. A magyar nyelvbe a korai újfelnémet korban került át a zöngétlen szókezdő mássalhangzó variációval, s az új környezetben további hangtani változásokon ment keresztül (az első szótag o-ja nyíltabbá vált, a szóvégi a hang pedig helyettesítés eredménye). Vannak, akik a párta szavunkat a szláv nyelvből eredeztették azzal érvelve, hogy a szó több szláv nyelvben is fellelhető

2 (bolgár napma — arannyal hímzett kendő; dalmáciai párta — koszorú mint a leányok fejdísze; szlovén párta — lányoknak a homlok körül viselt díszes szalagja; ukrán napma — egyfajta női fejdísz stb.). De ezekről valamennyiről bebizonyosodott, hogy szóföldrajzi vagy hangtani fejlődés eredményeként közvetlenül vagy közvetve a magyarból származó átvételek. Ezt az eredetet igyekszik alátámasztani az is, hogy a párta szó csak a magyarsággal érintkező szlávok nyelvében van meg. A német nyelvben a borte, porte (párta) szó jelentése egykor szélesebb körű volt, a jelentésszűkülés a magyarban is fokozatosan ment végbe. A XVI. század első felében még valaminek a szélét, szegélyét, karimáját is jelölte,

3 rajta általában valamit körülvevő, valamit — pl. derekat — övező tárgyat is értettek. A későbbi időkben jelentése egyre inkább a női fejdísz funkcióra korlátozódott, mindamellett kismértékben a keretező, övező jelentését is megtartotta. A magyar női fejviseletek körében a pártát a legszebb és legértékesebb fejrevalók, fejdíszek között említhetjük. A nők fejét mintegy koronaként, diadémszerűen díszítő ékességnek semmiféle takaró vagy fedő funkciója nem volt. Viselésével a magyarlakta területeken mindenhol találkozunk. Egykoron asszonyok és lányok egyaránt hordták azt, ezek a párták azonban jelentősen különböztek egymástól.

4 Radvánszky Béla az asszonyok és a lányok pártája közti különbséget abban látja, hogy míg az asszonypárta a kontyra került alakjában is követve a konty formáját,

5 addig a leányok ékessége, az abroncs formájú karikapárta a fej tetőn általában a homlokot övezte körbe.

6 Feltételezése szerint a XVI—XVII. században még az asszonyok is viselték a „tenyérnyi széles, egy körnek harmadát képező kontypártát, ami olyan volt, mintha egy hátul nyitott főkötő lett vol1 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 3. (Budapest, 1976) 114—115. 2 Gunda Béla: Magyar—szláv szó- és tárgytörténeti kapcsolatok = MNyr. 89. 1966. 477—478. 3 Radvánszky Béla: A magyar családi élet és háztartás a XVI—XVII. században I—II. (Budapest, 1896. Újabb kiadás 1986. Kner Nyomda, Gyula) I. 102. 4 Bálint Alajos: A kaszaperi középkori templom és temető, In: Dolgozatok a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézetéből, XIV. (Szeged, 1938.) 143. A pártatípusok részletes ismertetése Radvánszky i. m. I. 101-104. 5 Radvánszky i. m. 229. 6 A feljegyzések egy harmadik pártatípusról, az ún. előpártáról is szólnak, ami Radvánszky Béla szerint „egy fél karika párta lehetett, melyet a homlok felett viseltek a leányok" i. m. 103.