Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)
Vajda Mária: A Tiszával kapcsolatos népi hiedelmek egy Tisza menti falu közösségében
re ment, a másik arra. De a vizet hazahoztuk, megcsináltuk. Használt is. Hogy az vagy más, nem tudom. Ugyan nem mondta, de biztosan egyedül kellett vóna menni, de én nagyon féltem, így jött velem Margit. Egyszer vót szabad meríteni és abból a vízből háromszor kellett a tőgyét megmosni. Azt is mondta, hajövök haza, vigyázzak, nehogy kiüssék a kezemből. De csak két kutyával találkoztunk, azok meg nem csináltak semmit." 23 A magyarság körében általánosan ismert Szent György-napi harmatszedés szokását Tiszacsegén is gyakorolták, nemcsak a boszorkányok alakjához kötődően, hanem a tudálékos, babonás emberek is éltek vele. A hiedelem szerint Szent György-nap éjfél után húzgálták a harmatos füvön a fehér lepedőt vagy hamvast, s közben mondogatták „Szedek is, hagyok is, viszek is, hagyok is". Azt tartották, hogy ha a harmatos lepedővel, vagy hamvassal megtörölgették a tehén tőgyét, vagy az összegyűjtött harmattal megmosogatták, akkor a tehén egész évben sok tejet fog adni. Igazán jó harmatgyűjtő helynek a Tisza-parti tisztásokat, kaszálókat tartották, nemcsak azért, mert az erősebb párolgás, páralecsapódás miatt a folyó közelében nagyobb volt a harmat, hanem azért, mert a földet termékennyé tevő folyóvíz mellett gyűjtött harmatnak fokozott erőt tulajdonítottak. 24 Jellemző a racionális szemlélet térhódítására — melyben nagy szerepe volt a két világháború közötti aranykalászos gazdaképző tanfolyamoknak is —, hogy amikor az egyik idős, hajdan 25 holdas gazdának tettem fel a kérdést: mosogatták-e a tehén tőgyét Tisza-vízzel, hogy bőven adja a tejet? - A következőképpen válaszolt: „Nem értünk mi rá ilyen hókuszpókuszokra, saját födünk vót, az sok munkát adott, hajnaltól késő estig dógoztunk, nem értünk rá ilyen bolondsággal foglalkozni. Meg egyet megtanultam, a jószágnak rendesen kell enni adni. Ha a tehén is jó füvet, meg jó szénát eszik, becsületesen gondozzuk, akkor ad tejet is bőven. Nem hittünk mi csak ennek a babonának. " (Kapitány Sándor, sz. : 1904.) A vagyonosabb gazdák körében a babonás hiedelmek hamarabb megkoptak, mint a földhöz ragadt szegény, nincstelen parasztok között. A babonás hiedelmeket, szokásokat, ha ismerték is, nem gyakorolták a módosabb parasztok. Az ésszerűség, praktikusság uralta életmódjukat, gazdálkodásukat, tudatosan törekedtek a fejlettebb, korszerűbb mezőgazdasági kultúra elsajátítására. Míg a nincstelen szegényparaszt gyakran, mint fő mentsvárához fordult a mágikus cselekedetekhez, ha egyetlen állatkájáról volt szó. A nagypéntekhez kapcsolódó féregűzési szokásokban a víznek, s így a Tisza vizének is nagy szerepe volt Tiszacsegén. Úgy tartották, nagypénteken éjfélkor körül kell locsolni a házat, hogy egész esztendőben ne menjen oda a béka. 25 A régi öregek szerint a rovarok elűzésére ugyancsak az volt hatásos, ha nagypénteken körüllocsolták a házat Tisza-vízzel. Arra vonatkozóan, hogy ezt a nap mely időszakában végezték, már nem ismerik a választ. 26 Az állatok nagypéntekhez kapcsolódó úsztatásának, fürösztésének szokása országszerte ismert. 27 Tiszacsegén a lovakat úsztatták meg a Tóban, illetve a Tiszára vezették lc őket, legin23 DENIA, ltsz.: 1421. 42. PappJ. gyűjtése 24 Másutt az elhaltak erejét egyesítő, temetőben gyűjtött harmatnak, illetve sírról vett földnek, fejfaforgácsnak tulajdonítottak különleges erőt a mágikus cselekedetek során. Szendrey Zs., 1938/a. 33. 25 DENIA, ltsz. 1421. 42. PappJ. gyűjtése 26 Helyenként nagycsütörtöki patakvízzel hintették körül a házat féregűzés céljából, vö. : Magyar Néprajzi Lexikon 2. k. (Bp., 1979) 144. 27 A Kis-Sárréten is „Nagypénteken mossák, úsztatják meg és fürösztik a lovat, disznót, juhot, hogy egészségesek legyenek." Fehér Gyula: Kutak a Körös Kis-Sárrétjén = Ethn., 1938. 184. ; A szentistváni matyók nagypénteken még ha jeges is volt a víz, akkor is belevezették a lovat és meglocsolták, hogy egész esztendőn át ne legyen rühös. Madarassy László: A szentistváni matyó és lova — Ethn., 1931. 149.; Apalócoknál is rühesség ellen úsztatták meg ilyenkor a lovakat is. Schwalm Edit: Anaptári ünnepek szokásai és hiedelmei Mátraderecskén. In: Mátraderecske. Néprajzi Tanulmányok. Tematikus és lokális monográfiák III. (Eger, 1978) 84.; A Hortobágy vidékéről Barna G., 1979. 88—90. közöl bőséges adatokat. ; Ahol nem volt folyó, patak a közelben, a lovak úsztatása a szikes tavakban, vízjárta semlyékeken történt. Bálint S., 1980. 260.
