Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)
Vajda Mária: A Tiszával kapcsolatos népi hiedelmek egy Tisza menti falu közösségében
berek hasonlóan, ahhoz arányítva lettek kicsik. Mikor a Tiszán átkelnek, akkor visszaváltoznak rendes nagyságba. Tudjuk jól, hogy a néphitben rendkívül jellemző lehet az emberi méretnél kisebb vagy nagyobb alak, illetve a meghatározatlan, folyton változó, hol kisebbnek, hol nagyobbnak látszó alak is. 93 Ennek a hiedelemmondának a kapcsán utalnunk kell arra is, hogy a boszorkányüldözések második korszakában folytatott boszorkányperekben egyre több szó esik a démonhit elemeiről is, így pl. arról, hogy a boszorkányok súlytalanok, dióhéjban kelnek át a Tiszán. 94 Sőt az egyik szegedi vádlott vallomása szerint „egy dió héjban 60 is belefért". 93 Hogy a boszorkányperek kényszervallomásainak démonhite mennyire idegen volt a nép gondolkodásától, mutatja az is, hogy az élő néphitben nem tudott igazán gyökeret verni. 96 Tiszacsegén nem sikerült egyetlen adatot sem találni a recens anyag kutatása során, mely arra a hiedelemre utalt volna, hogy a boszorkányok dióhéjban közlekedtek a Tiszán. Külön kell még szólnunk a fehérmájúnak nevezett személyekről, és a hozzájuk fűződő hiedelmekről. Tiszacsegén azt tartották, hogy akinek fehérmája van, az nem süllyed el a vízben, hanem ráül a vízre és az viszi. Ez a hiedelem mind a mai napig él az idősebb emberek emlékezetében, és nemcsak passzív hiedelemként, hanem élő hitként. Konkrét eseteket sorolnak fel, konkrét helyszínekkel, konkrét nevekkel. A tiszacsegeiek a fehérmájúságot tényként fogták fel, rákérdezésre sem tudtak semmiféle szervi elváltozásra, egyéb különbségre utaló mozzanatot feltárni. Úgy tudják, hogy a fehérmájúak nem tettek semmit azért, hogy ilyen különleges képességekkel rendelkezzenek, de ugyanakkor megszüntetésére sem képesek. „Akinek fehérmája vót, az nem ült el, az ráült a vízre, és vitte a víz. Itt a szomszéd házba laktak Kovács Margitnak a jánya, ennek az ura vót Katona Jóska. Jóska is fehérmájú vót, és a vízen az biztos, hogy nem ül el az ilyen. Az mindegy, hogy a Tisza vizéről van szó, vagy bármilyen más vízről. Ez a Jóska is fürdött a ruszkiknál, mikor hadifogságba vótunk. Volohovnál fürödtünk, az állóvíz vót. Ott mondom a Jóskának — te ússzál mán, azt mondják te fehérmájú vagy. — Nem hiszed el? — azt mondja. Hát ráhasalt a vízre és nem vette be a víz. A saját szememmel láttam. Aki utána csinálta, az rögtön belemerült, mint a nyeletlen fejsze." 97 (Pató Tóth József, sz.: 1912) A fehérmájúak lehetnek férfiak, nők egyaránt. „A fehérmájú az olyan, hogy nem merül le a víz alá. Szinte feltartja a víz. Farkas Esztinek az anyja a Tukába ugrott bele itt Csegén. A révészek kifogták, de akkor is a víz tetején vót. Mikor kifogták és kivizsgálták, akkor tudták meg, hogy fehérmájú." (Férge Józsefné, Szilágyi Lídia, sz.: 1928) Mesélnek olyan történeteket is, melyekben meglehetősen nagy távolságok megtétele után is élve fogták ki az öngyilkosjelöltet a Tiszából, nem tudott belefulladni. „A fehérmájút nem veszi be a víz. Vót olyan nő, aki Tiszapolgárnál beleugrott a Tiszába és Tiszafürednél fogták ki, és 93 Cs. PócsÉ., 1983. 181. 94 vö. : Schräm F., 1970. 1, k. Az egyik Ugocsa megyei perben vallja 1709-ben az egyik tanú, hogy a boszorkánysággal vádolt Izsák Györgyné leányunokájától hallotta, amint azt mondta, „az ű nagyanja az Tiszán dióhajban jár, mely leánkát látták is, hogy az dióhajat felszedte és tarisznyába rakta". — Közli: Komáromy A., 1910. 235. Ld. még uő.: 233. 244.; továbbá Magyar Néprajzi Lexikon 1. k. (Bp. 1977)353. 95 Kovács J., 1901. 361. 96 Magyar Néprajzi Lexikon 1. k. (Bp. 1977) 353. 97 Még egy érdekes hiedelem társul a fehérmájúnak nevezett személyekhez Tiszacsegén. Úgy tartják, hogy az ilyen embernek nem lehet fiúgyermeke. Ha meg is születik, röviddel utána meghal. „Aki fehérmájú vót, annak nem vót fiúgyereke se. Itt vót ez a Katona Jóska, fehérmájú vót, és a fiukból egyse maradt meg. Megszülettek, de utána hamarosan meg is haltak. Hiába szerettek vóna fiút, nem lett csak két lányuk. Ha mán az egyik fehérmájú vót, akkor már nem lehetett fiú gyerekük. Itt is az ember vót fehérmájú, az asszony nem." (Pató Tóth József, sz.: 1912.)
