Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Vajda Mária: A Tiszával kapcsolatos népi hiedelmek egy Tisza menti falu közösségében

Liszt Nándor szerint a század elején a Hajdúságban jól ismerték a vízibornyút nyelt személyek orvoslását is: pálinkába áztatott „gólyagyomor-por"-t (ami nem egyéb, mint beszárított, és porrá tört marhavér), valamint nagy mennyiségű forralt tej ivását javasolták, vagy pedig a beteget akasszák fejjel lefelé a gőzölgő forralt tej fölé, és a forralt tej szagára kijön a vízibornyú.

70 Ez utóbbit tartották hatásos gyógymódnak a Kis-Sárréten is.

71 Napjainkra az idevonatkozó hiedelem erősen megkopott, s lassan feledésbe merül. Ennek egyik oka a megfelelő egészségügyi felvilágosítás. Igazat kell adnunk Barna Gábornak, mikor azt írja: „A víziborjúról szóló hiedelemtörténetekben valószínűleg a spontán abortusz, a vetélés jelenségével állunk szemben. Ez az élettani jelenség titokzatosnak tűnt a nép számára, s az ma is, ha bekövetkeztét már nem is köti semmilyen mitikus lényhez."

72 Vízisikló. A magyar népi hitvilág természetfeletti erővel felruházott állata a kígyó. Ambivalens lény: bizonyos esetekben segítő, máskor kifejezetten ártalmas hatású.

73 Általános hit szerint a szabadban alvó emberbe belemászott,

74 és így ártott. Tiszacsegén a vízisiklóról tartották azt, hogy a szopós gyermekbe belebújik. Régen a parasztasszonyok, ha nem volt segítségük, aki a gyerekre otthon vigyázott volna, a földekre is kivitték a gyereket. A Tisza környékén, de attól jóval távolabb eső földeken gyakori volt a vízisikló. Úgy hitték, hogyha megérzi a kisgyermek ajkán a tejszagot, az öntudatlan gyermek száján át belebújik a sikló. Az idősebbek értettek hozzá Tiszacsegén is, hogyan csalogassák ki a siklót. Édes tejet raktak egy tálba, és a tejszagra kijött. A legtöbb népi gyógymód a kígyónyelésre egyébként a forralt édes tejet ajánlotta, mégpedig úgy, hogy a tej fölé kellett függeszteni, akibe belebújt.

75 Úgy tartották Tiszacsegén, hogy a siklónak a szájába saját magától, visítva belemegy a kecskebéka. „A sikló kinyissa a száját, oszt a kecskebíka úgy megy belefele visítva seggel. Megszugerálja a sikló, a bika ugyan menne elfelé, de a sikló szugerálja, oszt nem tud, hanem seggel belefele a sikló szájába." (Kiss József, sz.: 1926) A faluban élő régi halászbabona szerint, aki ilyenkor ráüt egy vesszővel a kígyóra, és ezt magával hordozza, akkor nem fogja a törvény. Ez derül ki az alábbi hiedelemtörténetből is. „Egyszer gyermekkoromban nagyapámmal egy tőgyfábúl vájt rozoga kis csónakon mentünk halászni a Hóttiszára. Sok kígyó, béka vót ott. A füzesek közt jártunk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy valami különös sikító hangot ad. Hát nem messze tőlünk egy nagy kígyó bűvölt egy békát, de mán szopta is befele a lábát. Nagyapám óvatosan letört egy vesszőt, oszt azzal ráütött a kígyóra. Akkor csak elengedte a békát, oszt eltűnt. Nagyapám ezt a vesszőt sokáig hordozta a csónakjában, mert azt tartotta, hogy akkor nem fogja a törvény."

76 A szlavóniai magyaroknál is bűvös erőt tulajdonítottak az olyan vesszőnek, amellyel szétválasztották a veszekedő kígyót és békát. Ha a vemhes ló nehezen tud megcsikózni, ezzel a veszszővel simogatják meg a ló hátát, mindjárt könnyebben megcsikózik.

77 Tücsök. Arra is kellett ügyelni a tiszacsegeiek szerint, nehogy elaludjon valaki a Tiszaparton, mert könnyen a fülébe bújhatott a tücsök, és az ott elszaporodván állandó csiripeléssel kínozta gazdáját. Egy figyelemre méltó hiedelemtörténet szerint — melyet Papp József gyűjtött 1971-ben —, az így elszaporodott tücskök az emberi agyvelőből táplálkoztak: „Nagyapám beszélte, hogy vót a faluban két lány. Barátnők vótak. Egyik egészséges, a másik meg vékony, beteges vót. Itt történt a falu alatt. Karácsonyra befagyott a Hót-Tisza. És lementek rá — nem úgy 70 Liszt N., 1906. 16.; Ld még Kóssa Gy., 1908. 275-276. 71 Fehér Gy., 1938. 184. 72 Barna G., 1979. 79. 73 Magyar Néprajzi Lexikon 3. k. (Bp., 1980) 193. 74 Dömötör T. is azt írja, hogy országszerte „komolyan hitték, hogy a mezőn alvó emberbe belemászik a kígyó". Dömötör T., 1981. 109. 75 Kóssa Gy., 1908. 275-276.; Dömötör T., 1981. 109. 76 DENIA, ltsz. 1421. PappJ. gyűjt. 77 Penavin Olga: A nagycsaládszervezet Szlavóniában. (Kórógyon) (Újvidék, 1981) 169.