Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Petrovszki Ildikó: Zoborvidéki női viselet a Déri Múzeumban

a közösség részéről megszokással fenyegetett. A menyecskeállapotot elsősorban a fejviselet, a hajkoszorúra kötött főkötő és a különböző kendők jelezték. A koszorú fésülésénél a középen választott hajat a tarkónál két ágba fonták, majd egymással keresztezve a fül mögött a fejtetőre vezették, ahol egy fűzőmadzaggal kötötték össze. A haj mind elveszett a fiketőalatt, azaz a főkötő teljesen beborította a fejet, elöl sem bújhatott ki hajtincs. A fiatal menyecskék ünnepen fűzővéges keménykontyot vettek, melyet kb. 35 éves korukig viselhettek kendő nélkül is. ( 15. kép) Templomba menet rojtos selyemkendőt, egyéb ünnepi alkalomra fehér lyukhímzéses varrott kendőt terítettek a fejükre. Nagyünnepen a selyemkendővel együtt vették fel a tilanglit. A fejkendőket a halántéknál kerekre tűrték, de a csücsköket sosem kötötték össze az áll alatt, csupán biztostűvel kiakasztották. A vászoningek közül a pamutos ujjúakat hordták ünneplőre, melynek ujjait — a hímetlen rész egymásba bújtatásával — rövidre tűrték fel. Az 5-6 alsószoknyára piros, céklaszín, zöld felsőszoknyát, ill. azonos színű füles-, vagy lipótyi pruszlikot öltöttek fel. A fej- és vállkendők, a kötények kedvelt színe a világoskék, míg a leánykorból átörökített fehér színű ruhadarabok, a fehér kötény, fehér vállkendő a nagyünnepeken kaptak inkább szerepet. Lábbelijük szintén fekete csizma, később fűzős cipő volt. Az ünneplős ruhák kasmírból, selyemből, szaténból, bársonyból készültek, míg a hétköznapiak kartonból, festővászonból. Hétköznap csak a főkötőt tették fel, a rávett karton- és delénkendőket pedig hátrakötötték. Munkába való ingjeik a kendervászon hosszúingek, nyáron a tóting is.

34 Télen fiitteres, gyöngyös vagy zsinóros díszű kabáttal, ill. berliner- és posztókendővel egészült ki az öltözékük. (16. kép) A középkorú menyecskék viseletében először mindig a kötény színe sötétedett meg, 40 éves korukig még felvették a cifraszínű szoknyát és pruszlikot, de a kötény már fekete volt. A kontyot — ha nem volt felcéhölt gyermeke — 40 éves koráig is viselhette a menyecske, A felsőruha színe 40 év után kávészínűre (barna), kékre, lángszínűre (sötétebb lila) váltott. 50—60 éves kora után már öregnek számított az asszony, és csakis feketében járt. Ha valaki már ennél néhány évvel korábban megözvegyült, az a gyászév letelte után sem öltözött ki a feketéből. Az idős asszonyok viseletének alapja a fiatalabbak gyászöltözete (17. kép), de a pruszlikról, kabátról a gyöngyöt le kellett fejtenie, esetleg fekete zsinórdísz vagy keskeny csipke maradhatott meg díszítésképpen. Fejéről véglegesen lekerült a konty és a fűzővég, főkötőjére már csak kék vagy fekete szalagot köthetett fel. 34 A századfordulót megelőzően még általános volt, hogy nyári munkák idején csupán egy kötényt kötöttek fel a hosszúingre, a századfordulótól azonban már szoknyát is vettek hozzá. Morvay i. m. 1981. 621.