Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)
Petrovszki Ildikó: Zoborvidéki női viselet a Déri Múzeumban
szoknyát, pruszlikot vették fel. Vasárnap többször is felsőruhát váltottak a vászoning és az 5-6 darab alsószoknya felett. Délelőtti misére piros szőrszoknya (kasmír), piros füles pruszlik, kék kötény; a délutáni sétára selyem- vagy bársonyszoknya, színes lipótyi pruszlik, csipkés kötény; a délutáni litánián szőrszoknya és -pruszlik járta. 30 Az élénk színű, leginkább piros, zöld vagy céklaszínű felsőruhákat ósszepászították, hogy egyenlő színűek legyenek. Ha a leány túlságosan sovány volt, azaz nem volt fara, akkor egy törülközőt kötöttek a derekára. A leányok ünnepen mindig varrott sarkú csizmát húztak. A színes leányöltözetektől élesen elkülönül a nagyünnepeken viselt fehér ünneplő (13—14. kép). Kiemelkedő ünnepnek a jelesebb egyházi ünnepeket, a karácsonyt, húsvétot, pünkösdöt, és a falu védőszentjének búcsüsnapját, a hódit tekintették. E napokon a gyolcs vakító fehér színe jelezte a fiatalságot, ünnepélyességet: fehér felsőszoknya, fehér kötény, fehér varrott kendő, fehér fodros ing került össze az egyetlen színes ruhadarabbal, a pruszlikkal. A fodros ing ujját az aljától kb. félarasznyira színes szalaggal kötötték át, melyet szintén szalagból hajtogatott bokorral tűztek meg. A fehér öltözet legszebb eleme a varrott vagy a horgolt szélű láncos kendővoYt, amit gyakorlott kézmozdulattal kellett felszedni, összeráncolni az átlós oldalára, egészen addig, hogy felterítve ne érjen túl a vállhegyen. A kendőt a mellen keresztezve vezették hátra, de sosem kötötték össze, hanem egy színes szalaggal összefűzték, majd a ráncokat és a hímzett sarkokat szépen elrendezték. Az alsószoknyák közül a legalsó kissé hosszabb és csipkés szélű volt, hogy a felső szoknya alól is kilássék. Nagyünnepen egy ágba is fésülhették a hajukat, a fonatok végébe szalagbokrétát tűztek. Ha kevés haja volt valakinek, vrekoccsal, azaz egy rongyokkal kitömött, három ágú piros karton- vagy posztóruha befonásával segítettek rajta. A különféle leányöltözetek télen posztókendővel, berlinerkendővel és kabáttal egészültek ki, nagyon hideg téli időben pedig kendőt is köthettek a fejükre. Menyasszonyi viselet A gerencséri menyasszony az esküvőt megelőző templomi kihirdetések közül a második és harmadik vasárnapon már viselte a menyasszony öltözetét és jelvényeit, a pártát és a rozmaringot. A menyasszonyi öltözet alapja a leányok fehér ünneplője, csak annak egy még díszesebb, gyakran erre az alkalomra készített változata. Az öltöztetést — hozzáértő rokon híján — falusi specialistára bízták, a 40-es években például egy idős, sánta asszonyt hívtak minden menyasszonyos házhoz. A menyasszony nagylányosan egy ágba fésült, szükség esetén vrekocscsal dúsított hajfonatának végébe piros és zöld színű szalagbokrétát kötöttek. Az öltöztető aszszony felelősségteljes feladata volt a felrozmaring ózott, felszalagozott pártát hajtűkkel biztonságosan rögzíteni, hiszen a leesett párta szerencsétlen házasságot jósolt. 31 A fehér vállkendőn színes szalagokból egy négyszögletes keretet formáztak meg, melyre aranyporba mártott frólyisos rozmaringágat tűztek fel. A menyasszony rokonai gondoskodtak az egész násznépnek való rozmaringkészletről, melyből a menyasszony és a koszorúslányok egy nagyobb ágat, a lagzisok egy kisebb darabot kaptak, ezzel jegyezték meg őket, hogy hivatalosak a lakodalomba. Megesett leány nem tűzhette ki magára az ártatlanság virágját, párta helyett is csak tilangli kendőt köthetett lányosan fésült hajára. A tilangli kendő egyébként az esküvői szertartás része, a papi áldás után ezt terítette a menyasszony fejére a keresztanyja. Néhány évtizeddel korábban 29 A Zoborvidék katolikus közösségeiben a bérmálkozásnak nem volt olyan nagy szerepe a fiatalok felnőtté válásában, mint a református vidékek konfirmációjának. A bérmálás és a felnőtté válást megpecsételő felcéhőlés ideje tehát nem feltétlenül esett egybe. Madár Ilona: Fejezetek Zoboralja társadalomnéprajzához. Folklór és Etnográfia 51. (Debrecen, 1989) 42. 30 DMNA 2347/89. 31 Manga i. m. 1940. 258.
