Gazda László szerk.: A Déri Múzeum Megnyitásának 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 50. Debrecen, 1990)

Balogh István: Elnöki zárszó

részhez a Kollégium és a református egyház a kiválasztott illusztráló anyag átengedése elől elzárkózott. Nem helyeselte a debreceni cívisház intérieurszerű beépítését sem, elsősorban szakmai hitelesség szempontjából voltak kifogásai — ma már tudjuk — jogosan. Viszont a cívis házberendezés — erre tanú lehetek — egyik attrakciója lett a kiállításnak. A megnyitó ünnepség hivatalos része is igen éles kritikát váltott ki, ez már az akkori .helyi és fővárosi lapokban is olvasható. Sokféle sértődöttség gyűlt itt össze, ezek nagy része emberi hiúságból fakadt. De kevesen tudják, — mivel kevesek által olvasott folyóiratban jelent meg — hogy bizonyos fővárosi körök — vélhető — hogy irigységből fekedó fanyalgással vették tudomásul, hogy megnyílt az ország — akkor egyetlen — jól rendezett múzeuma. A múzeum építését ,,kivagyiság"-ból eredőnek állította a szerző, amelyben az európai és kelet-ázsiai magas kultúra tárgyi emlékeit a „nomád életforma" eszközei és a „cifraszűrös élet" minden szépségével párosították. Ugyanakkor méltatlan mellőzésben lett része a régi múzeum megalapítójának. Ez az utóbbi állítás valóban igaz, az ünnepség rendezői sem akkor, sem később, sem nyilvánosan, sem szűkebb körben nem beszéltek a volt városi múzeum létrejöttének körülményeiről. Sőregi János utólagos tisztelgése, Löfkovits Artúr életrajzának megjelentetésével szélesebb körben nem váltott ki visszhangot. Végezetül a fővárosi folyóiratban, a „Műgyűjtő"-ben megjelent cikk fanyalgásával kapcsolatban szeretném még elmondani, hogy éveken keresztül, 1936-tól 1942-ig, mint legfiatalabb munkatársnak, legtöbb esetben nekem volt kötelességem kalauzolni a kiállításokon az olyan hazai és külföldi látogatókat, akik ilyen vezetést igényeltek. Ezek között voltak műértők is, legtöbbje azonban laikus érdeklődő. De nem emlékszem arra, hogy valaki közülük kifogásolta volna a kiállítások sokszínűségét. Azt hiszem, nem ünneprontás, ha most az ünnepi évforduló alkalmából felidézzük a kevesek által ismert és az ő elmúlásukkal feledésbe merülő, — de a félévszázados intézmény létrejötte körülményeire és a korra is oly jellemző részleteket.