Gazda László szerk.: A Déri Múzeum Megnyitásának 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 50. Debrecen, 1990)

Balogh István: Elnöki zárszó

Balogh István Elnöki zárszó A múzeum félévszázados múltjának ma még élő egyik közvetlen ismerő jeként szeretnék az elhangzott előadásokhoz néhány kiegészítéssel hozzájárulni. Ezek némelyikéről nincs is aktaszerű feljegyzés, a hírlapi beszámolók, — pedig az akkori hírlapok valóságos újságok voltak, a városban történt eseményeknek hű krónikásai, még az események hátteréről és mellékes mozzanatairól is ejtettek egy-két szót — nem őriztek meg mindent, olyasmiket, amelyek akkor jelentéktelennek tűntek, de mára már megnőtt a jelentőségük. Amit a múzeum alapításának az első „Vezetőben" megjelent hivatalos története ír, ezekről, részben szűkszavú, egy-két mondatra szorítkozó tényközlés, az élők irányában kötelező tapintatból fakadó mellébeszélés és elhallgatás sajátos keveréke. Ezekről akkoriban mindenki tudott, még később is eléggé közszájon forogtak. Viszont a beszámoló írói tudatosan kímélni akarták a helyi és országos közéletben szerepet vivők sokszor személyes hiúságból fakadó érzékenységét. De azért a szűkösen megmaradt hivatalos iratokban is lehet némi utalást ezekre találni. Végül is az eredmény lett a fontos; megépült a város egyedülálló kulturális intézményeinek háza, azokban az évtizedekben, amikor a Déri Múzeum mellett csak a keszthelyi gyűjtemény kapott helyet olyan épületben, amely csupán erre a célra épült. Az országos gyűjtemények egy része, a vidékiek pedig e kettő kivételével, alkalmatlan helyiségekben, fejlődés és bemutatás lehetősége nélkül szorongtak. A Déri Múzeum, a kiállításai, előadóterme, könyvtári kölcsönzője és olvasótermei által két évtizeden át Debrecen egyetlen nyilvános művelődési intézménye volt. Nehéz kompromisszumok árán sikerült benne létrehozni az akkori legmodernebb elvék szerint berendezett, didaktikus széles néptömegek számára is közérthetően tálalt kiállítást, az akkori viszonyok között igen tisztességes költséggel. A Szépművészeti és Iparművészeti Múzeum kivételével akkoriban még a fővárosi múzeumok kiállításai is inkább jól rendezett raktárhelyiségeknek látszottak, mint tervszerű rend és elvek szerint kialakított tárlatoknak. A Déri Múzeumban rajzok, fényképek, feliratok és magyarázó szövegek igazították el a látottak felől a közönséget. És ez hálás is volt! Az első években vasárnaponként — akkor a belépés díjtalan volt — délelőtt 10 órától egy óráig néha be kellett zárni az ajtókat, várni, hogy ürüljenek egy kissé a termek. Mint gimnazista, láttam az akkor már pusztuló füvészkertben az 1923-ban elhelyezett alapkövet, amely végleges helyét is három évi vita után kapta meg. Ujabb két évet kellett várni a múzeumi kiállítások megnyitására, bár az épület igazán rövid idő alatt készen lett. A megnyitó ünnepségen — ahogy ez a régi színlapokon áll — a népség és katonaság