Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

IV. Színházi élet a városban

mozdulatai tétovák és elutasítóak lettek, minden szava bizonytalanság, szenvedés. Bicskei a megelégedett szerelemtől az ébredő gyanúig, a megkeményedett gyűlölettől a végső összeomlásig a legváltozatosabb köreit formálja meg az érzelemnek, kitűnően érzékeltetve, hogy jóságával, egyenességével kiválik környezetéből, s mindvégig meggyőzően, levetve a shakespeare-i szerepek pátoszát, emberien, mintha nem is választaná el csaknem háromszázötven esztendő a darab születése óta. Áthidalni ezeket az esztendőket, s Othellót maivá, természetessé, meggyőzővé alakítani, hogy egy XVI. századi katonában a mai ember is magára ismerhessen, ez művészileg nagy feladat megoldását jelenti. Fogarassy Mária Desdemonája az utolsó jelenetek meleg, gyengéd, őszinte asszonyiságában igazolta első megjelenésének helyes felfogását, azt a könnyedebb, erősen szexuális színezetű, kezdetben a kacérságig menő alakítást, ami a korabeli olasz hölgyek viselkedésével cseppet sincs ellentétben, s ami a veszély idején válhat a legrokonszenvesebb szelídséggé. Nem a világtól elrugaszkodott, zárdai asszonyt alakította Fogarassy, hanem egy valóságosat, vonzót és életrevalót, éppen ezért tudta igazságtalan bűnhődését még megrendítőbbé, ártatlanságát még valószínűbbé tenni. Jágó a III. Richárdok rokona, a mindent eltipró karrieristák leghitványabbika, akinek még közvetlen haszna sincs abból, hogy egymásnak uszít ártatlanokat, hiszen célját elérhetné más úton is. Világnézete pénzszomjas kapzsiságból táplálkozik és abból az erkölcsi relativizmusból, hogy minden attól függ, milyen szemszögből nézzük. Gazságában olyan fondorlatos, hogy még felesége sem veszi észre. Téry Árpád egyik legszélesebb skálájú debreceni művész. Jágó szerepében ő a cselekmény mozgatója, mint egy rendező: sakkozik alakjaival. Nem sima udvaronc, de magabízó gazember. Téry a tudatosságát néha aljassága rovására használta ki, s ilyenkor mintha egy sztoikus bölcset hallanánk. Miért helyes ez a felfogás, még ha nem egyszer szelídebb modorhoz is folyamodik a vártnál? Mert a luciferi álnokság, romlottság nagyon is a leghétköznapibb, szinte kávéházi filozofálgatásba öltözik rendszerint: s nem ünnepélyes, feltűnő drámai pózba. Jágó felesége, Emilia Hotti Éva alakításával ugyancsak kiemelkedett a többi közül, mert mélyen emberivé, őszintén együttérzővé tudott válni ez a kis könnyelmű, felületes nőnek mutatkozó lény akkor, amikor az asszonyát, Desdemonát ért igazságtalanságra rádöbbent. Zenthe Ferenc Cassiója különösen részegsége feletti gyötrődésében volt a legteljesebb, itt derült ki, hogy mit ér Othello környezetében az az egyetlen jószándékú ember, akit már egy kis ital is levesz a lábáról. Sokkal kevésbé volt meggyőző indokolatlan puhaságával Márkus László Rodrigo szerepében. Bianca, Károlyi Judit, Cassio kedveseként pedig hangban és gesztusokban rítt ki túljátszott szerepével. Solti Bertalan Brabantio szűkszavú szerepében élethű, igazi fájdalmú apát alakított. Thuróczy Gyula Velence dózséjának szerepében nyugodt, mértéktartó volt. Nóvák István a bolondot kissé groteszkké torzította. Ez az előadás messze kimagaslott a Csokonai Színház eddigi előadásai közül. Kimagaslott elsősorban újszerű realista felfogásával, mely igen nagy lépést jelent a néhány évvel ezelőtti bemutatóhoz képest. Kiderült, hogy Shakespeare-nek egyetlen sora sem avult el, előadható mai nyelven, mai modorban mindnyájunkhoz szólóan. De kiemelkedett azzal is, hogy előadói minden mondatát kidolgozták, minden szavának súlyt, jelentőséget adtak. A rendezőnek, Lendvai Ferencnek, rendkívül alapos műgondja ott érzett a legapróbb részlet-