Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

II. Az irodalom és Debrecen

OLÁH GÁBOR REGÉNYE: HETEN VAGYUNK Oláh Gábor részletes életrajzát még nem írták meg. Amennyit tudunk róla, abból következtethetjük, hogy regényének minden sora élmény. Aki csak látomásait ismeri, úgy érezheti, mintha hatalmas pátosza, fékezhetetlen indulata, vérbő fantáziája valahonnan Vörösmarty romantikája mellől szakadt le. Élményei viszont nem voltak elég izmosak, hogy akár líráját vagy epikáját emelni tudták volna. Csaknem minden munkájában egyik a másik kárára keveredett egymással, s most a hagyatékból szinte váratlanul került elő nemcsak eddigi alkotásaihoz nem mérhető tiszta műve, hanem regényirodalmunknak is remeke. Nem nagy boltozatú regény, nem az Emberi színjáték, az Erdély fajtáiból való, s még nem is az Ábeléből. Társai közül leginkább Szabó Pálra gondolhatunk, de stílusa annál tömörebb, villanóbb. Oláh Gábor indulatának megfelelően „lávázóbb", forróbb izzású, mint Szabó Pál regényei. Ő nem tudott regényt írni, ha akart. Ezt a regényét sem a mesterség virtuozitása teremtette, de nem is küszködött, mint a többiekben. Talán nem is sejtette, hogy mit ír, de az élmény annyira egységes és mély volt, hogy a mű is csak olyanná sikeredhetett. Feltehető, hogy egy sort sem pótolt saját fantáziájából, az élmény és az alakok annyira készen hullottak elébe. Sokszor naturalizmusra hajló szemlélete is erre mutat. A mese árulhatná el leghamarább, mert ott már beleszól a fantázia, s nem tud bonyolítani. De annál jobban gabalyítja az epizódokat. Voltaképpen az egész regény egy sor epizód, bárhol belekezdhetünk, s mindenütt végét lehet vetni. Nem olyan szabályos szerkezet, melyből ha csak egy részt, alakot, vagy jelenetet kiveszünk, darabokra hullik, értelmetlenné válik. Kiinduló a hét Bakó-utód öröksége: a ház. Hét testvér nem tarthat meg egy házat örökös civódás nélkül - el kell adni. Vevő akad, de a bentlakó testvérek nem költöznek ki, nehezen mozdulnak, a házbért is el lehet halogatni, meg egy kicsit ragaszkodnak is az ősi portához. A baj ott van, hogy ragaszkodnak még akkor is, amikor a ház már harmadik tulajdonosa kezén van. A ház ostromlott várrá alakul, a háztulajdonos ostromlóvá, de nem tágítanak, míg egyik testvér, az „Isten balekje", a presbiter László ki nem jelenti, hogy házába fogadja testvéreit. Ez bizony mesének igen sovány volna, ha nem telítené a megfigyelés és humor bősége. Alakjait nem jellemzi, hanem saját cselekedeteikből formálja jellemüket. Humora irodalmunkban szinte egyedülállóan „vaskos humor". Világirodalmi társai más természetűek. Avercsenko humora groteszk, France-é spekulatív, Mark Twain a kontrapunkcióra épített szellemességet szereti. Mikszáth és Móra humora a dolgok relatív voltából oldódik ki, Tamási a