Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

II. Az irodalom és Debrecen

FAZEKAS MIHÁLY Debrecen környékén pedig kidobolták, hogy aki hetivásárkor a városba megy, keresse fel főhadnagy Fazekas Mihály urat, s vigyen neki füvet, virágot, abból a fajtából, amelynek maga is jól tudja a nevét. Jól ismerte Fazekas Mihály a környéket, a Nagyerdőn naponta, Tégláson, Beck Pál királyi biztos kertjében és kedves barátjánál Földi Jánosnál Hadházon gyakran megfordult, mégis elcsodálkozva kérdezte az egyik adakozó atyafitól: „Hogy hívják kendtek ezt a füvet?" „Bizony kérem, nem tudom, hogy volna valami neve, csak úgy szádorog ez minálunk" - felelte a vásáros, Fazekas pedig felkiáltott: „Pompás!" Azóta is rajta maradt az orobanche féléken a szádor név, illetőleg így került be a híres Diószegi-Fazekas-féle debreceni Füvészkönyvbe, 1807-ben a vajvirág sokféle változata. Mert azért hiába volt Fazekasék jó szándéka, hogy minden hazai növény magyar nevét megkeressék, ha pedig nem találnák, akkor megalkossák, a magyar elnevezések közül is az egyik gyökeret vert, a másikat elfújta a szél. Kedves sárga tavaszi virágunkat, a gyermekláncfüvet ma is pitypangnak hívjuk - nézzünk csak utána, Fazekasék jegyzik fel először így és a szirom, a bibe, a hímpor, a porzó, a rekesz, az üröm, kapor, a nőszirom neve bizonyára soha nem megy át köznyelvünkbe, ha Fazekasék nem tulajdonítanak olyan fontosságot neki. De elfelejtettük, kétségtelenül el: a sárga liliomból összevont siliomot, s nem használjuk a sárga tubarózsa helyébe. A tizenkilencedik század elején járunk, a francia felvilágosodás valóságot felfedező, a természet jelenségeit néven nevező csodálatos izgalma hozzánk is eljutott, s hiába csapta ki a Rousseau-t, Voltaire-t olvasó Csokonait nem is olyan régen a vaskalapos kollégiumi tanári kar, a költőt felemészthette a bujdosás és értetlenség, de barátai élnek és él a felvilágosodás igénye is. Persze, behúzódva kicsi kertekbe, s barátságokba jelképesülve, mint ahogy Rousseau is visszahúzódott botanizáló kedvével ermenonville-i magányába, s ahogy Fazekas Mihály nevét is barátaiéval fűzte össze a sors, Csokonaival, Földivel, Diószegivel. Lehet, hogy Csokonai éppen idillikus anakreoni verseinek jegyzeteiben magyarázza meg olvasóinak a kankalin nevét, s ajánlgatja figyelmükbe legkedvesebb virágát, a jázmint; lehetséges, hogy Fazekasék a növénytan tudományának nem sok újat adhattak, hacsak Linné rendszerének első magyar alkalmazását nem, de annyi bizonyos, hogy Csokonai és Fazekas, Földi és Diószegi botanizálgatása nem magánügy volt akkor, nem passzió, hanem a kor egyik legszentebb, s a haladás szempontjából fontos feladata. A napóleoni háborúk, s a katonakötelezettség beláthatatlan évei felőröl-