Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)

III. A mézeskalács és más tészták készítésmódja

9. kép. A nagykemence és metszete arra törekszenek, hogy lehetőleg minden darab egyforma nagyságú legyen, mert csak így lesz mindegyik egyenletesen megsülve. A felvagdalt apró mogyorót belisztezik és a tábla egyik sarkában csomóba rakják. A tésztának a sütésig itt kell nyirkosodnia. Munka közben állandóan lisztezik a tésztát, hogy össze ne ragadjon. Századunk első évtizedében sütés előtt a liszttől ríszálással tisztították meg. Egy liszteszsákba beletettek három-négy kilónyi mogyorótésztát, bekötötték a száját és a két végénél fogva hosszában rángatni kezdték. A zsák dörzsölte le a tésztáról a lisztet, miközben a mogyoró meggömbölyödött. Ezt a munkát harminc-negyven év óta rostálással végzik. A rosta nagy lyukú, erős, drótháló szita. Ebbe egyszerre egy-két kilónyi felvagdalt mogyorótésztát tesznek és bal kézzel gyorsan csúsztatva forgatják a táblán, jobb kezükkel pedig állandóan kefélik a tésztát. Mézestésztából készül a henger alakú, tíz-tizenöt cm hosszú mézesbot. A mézesbotot nagyobb arányban Karcagon készítették, de sütik kisebb arányban Debrecenben és Nyíregyházán is. A mézesbot tésztája a mogyoróéval azonos. Az elnyújtott tésztát botmászlival (egyszerű deszkalap, melynek szélessége a készítendő tészta hosszúságával egyezik meg) mé-