Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)
VI. Gyertya, offer és méhsör
offerának (német opfer), máshol, főleg a Dunántúlon viasztestnek, viaszfigurának és offernek vagy egyszerűen csak testnek mondják. 19 Bátky Zsigmond szerint az oífereknek nagy kultúrtörténeti hagyományai vannak, a régi pogány áldozatok maradványai. 20 A magyar búcsújáró helyek nagy részén napjainkban is szokásos az offer felajánlás. 21 Templomokban, búcsújáró helyeken szentek szobraihoz vagy kegyképek mellé helyezik el segítség megnyerése céljából vagy hálából. A betegségben szenvedő testrészt, belső szervet, néha háziállatot vagy tulajdonukat képező tárgyat (pl. házat) ábrázolják ezek a viaszfigurák. Hazánkban is a 11. századtól ismeretesek voltak a vasból és ezüstből készült offerek. A népi eredetűeket eredetileg fából is készítették. A viaszból készült áldozati szobrocskák a 15. századtól jöttek szokásba. Magyarországon főleg a kegyhelyek és ferences szerzetes templomok körében volt szokásos. Árusításukkal a készítő mézeskalácsosok vagy templomszolgák foglalkoztak. A leggyakoribb offerek a következők: kéz, láb, szív, szem, méh, disznó, kutya, baromfi, ház. 22 Napjainkban is a máriapócsi búcsúkon van gyakorlatban az offerfelajánlás szokása. A máriapócsi viaszkészítést és a szokást Szalontai Barnabás dolgozta fel. 23 A tiszántúli mézeskalácsosok is foglalkoztak, néhány helyen még napjainkban is foglalkoznak offerkészítcssel. Debrecenben már századunk közepén sem emlékeztek a készítésére. Az idősebb mézeskalácsos-mesterek azt mondták, hogy a múlt század végén és a századfordulón, ha a máriapócsi búcsúra mentek, vittek magukkal offert is. A mesterek műhelyeiben vagy lomtáraiban s a Déri Múzeum gyűjteményeiben már egyetlen offerkészítő formát sem találtam. Kálmánchehyi Ferenc az utolsó debreceni formafaragó említette, hogy vándorévei alatt több helyen — Homonna, Ungvár, Nagyvárad, Miskolc — készített. Nyíregyházán legutoljára a negyvenes évek elején a máriapócsi búcsúra készítettek offert. Napjainkban is eljárnak a búcsúra, de már nem visznek magukkal. Az offerkészítésre azonban még most is jól emlékeznek. A sárospataki Fanta József mézeskalácsos sem készít már viaszszobrocskákat. A készítését évtizedekkel ezelőtt, vándorlásai során Nyíregyházán tanulta meg. Sátoraljaújhelyen szintén a század elején hagyták abba az offerkészítést, s a máriapócsi mellett az imregi (augusztus 2.) búcsúra vittek sokat. Az offerkészítéssel napjainkban intenzíven Máriapócson foglalkoznak. Az oífereket a mézeskalácsos-mesterek készítették két részből álló fa öntőformával. A két formán a készítendő díszítmény két oldala van kifaragva. A két formát összefordították, a beleütött szegekkel rögzítették, hogy öntés közben el ne mozduljanak. A két öntőforma egyik felső részén kis lyuk van, itt öntik a formába a felmelegített, folyékony viaszt. Munka közben a formák mindig vízben állnak, és csak akkor veszik ki, amikor viasszal teleöntik. A beleöntött viaszt nem sokáig hagyták a formában, hanem kis idő elteltével gyorsan visszaöntötték a melegítőedénybe. Ezután a formát ismét visszatették a vízbe. Itt hűlt le és merevedett meg a forma falára tapadt vékony viaszréteg. Időnként beszappanozták a formák belső részét, hogy a viasz bele ne ragadjon. A viasz szobrocska tehát nem volt tömör, a fala elég vékony volt s ezért élettartama is igen rövid. Egy-egy offer nagysága 5— 15 cm volt. A debreceni mézeskalácsosok a következő offertípusokra emlékeztek: ház, ló, marha, sertés, láb, szem, kéz, béka, szív, férfi- és nőalak. A búcsúkon árusított viaszszobrocskákat vásárlóik bevitték a templomba s imádkozás után az oltárra helyezték. Az egyetlen debreceni kereskedőasszony, Mónusné a máriapócsi offervásárlást a következő szavakkal mondta 19 Vajkai Aurél: Népi orvoslás a dunántúli búcsújáróhelyeken. Magyarságtudomány, 1942. 1., 135. 20 Bátky i. m. (A magyarság néprajza) II. 2 375. 21 Kárpáti Kelemen: Fogadalmi szobrocskák a Dunántúlról. NÉ., VI. 1905. 43.; Vajkai i. m. 1942. 135—137.; Révai Sándor: Fogadalmi szobrocskák Máriagyűdön. NÉ., VI. 1905. 300.; F ábiá n i. m. 89—90.; Csatkai Endre i. m. 1941.; Csipkés i. m. 112. 22 Varga Zsuzsa— Manga János: Fogadalmi tárgy. Magyar Néprajzi Lexikon, II. 169—
