Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)

ge óta még feltűnőbben díszítik. A XX. században néhány volt szíjgyártó különösen a kulacskészítésre specializálta magát, így többek közt Tótfalusi Géza, majd tanítványai közül Varga Dezső, mindketten a népművészet mesterei. Újabban bőrdíszműves népi iparművészek készítenek igen szép csikóbőrös kulacsokat. Közülük is kiemelkednek Újvárosi Imre és a fiatal Szegi Márta. Kathy László nagyon szép kulacsokat készített, de ő elsősorban mindig a lószerszám készítést tartotta fő munkaterületének. Kádár Gyula szintén csak újabban — és mellékesen- foglalkozik kulacs bőrözéssel. 6. Egyéb termékek. A szíjgyártók a mindenkori használati igényeknek megfelelő mindenféle szíjból készült tárgyat meg tudtak csinálni. így mindig készítettek különböző bőröveket, nadrágszíjakat, tüszőket. Vidékünkön ugyan nem volt akkora kultusza a díszes tüszőknek, mint a balkáni vagy a Kárpátokban élő pásztornépeknél, de végeredményben szinte minden paraszt férfi vagy pásztor elengedhetetlen kelléke volt a deréköv, a nadrágszíj. Régebben a katonaságot is a szíjgyártók látták el derékszíjakkal s más bőr felszereléssel. így érthető, hogy a debreceni szíjgyártók is nagy változatosságban készítették a különböző derékszíjakat, öveket. Ennek folytatását láthatjuk ma is, természetesen a kor igényeinek megfelelő változatos kivitelben. A lószerszámok mellett a szíjgyártók mindig árultak ostorokat is. Az egy szál szíjból készült, de különböző göbözéssel súlyozott, színes selyem bojtokkal díszített kétlóhajtó ostorokat 180—200 cm hosszú hajlékony, vessző, tengernád, vagy acéldrótból készült nyéllel együtt árulták. Csináltak hosszú, több ágból font suhogókat, hatökörhajtó ostorokat is. Meg tudták fonni a pásztorok által használt karikásokat is, bár ennek legtöbbször csak a végén levő szíj részét, az úgynevezett csapótűt, vagy tűcsapót vették a szíjgyártóktól, magát az ostort inkább a pásztorok készítették. Készítettek azonban rövid lovaglóostorokat, korbácsokat is, ha volt rá igény. Szíjgyártók készítették a különböző díszesebb csengő-, kolomp szíjakat is, melyek segítségével ezeket az állatok nyakába akasztották. Régebben készítettek még bőrvödröket, bőr abrakolókat, lóra való szájkosarakat, hágató papucsokat. Készítettek bőrtarisznyákat, amelyeket a pásztorok, a mezőt járó csőszök, kerülők viseltek előszeretettel mondván, hogy abban nem szárad meg a kenyér. De készítettek vadásztáskákat, történytartó öveket s általában minden olyan bőrárut, amelyre a háztartásban, a gazdasági életben szükség volt. Nem véletlen, hogy e sokrétű tevékenység később szétvált, illetve több bőripari szakma alakult belőle. (Pl. bőrdíszműves, bőröndös, kulacsos stb.)