Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)

letti két ló mellé mindegyik oldalra került egy-egy lógós. Nevük baloldalon embertülső, jobb oldalon lógós. A két szélső ló egy-egy egyszárú, de kétágú pótgyeplűt kapott, amellyel irányítani nem, csak fékezni lehetett őket, tehát valójában a két középső lovat lehetett csak kormányozni. Debrecenben mindkét befogásmódot módosíthatta, ha nyeregből hajtottak. A nyereg mindig a nyerges lóra került, amely így külön rövid kantárszárat kapott, amit a kocsis legtöbbször a nyeregkápába akasztott. Az előre fogott ló rendes keresztágat kapott, a rudasnak nem volt gyepiűje, csak a nyergeshez kötötték. A szíltibe fogott lovakat a nyeregben ülő kocsis pótgyeplűkkel irányította, illetve csak az embertülsőnck és a lógósnak volt pótgyeplűje, a rudasnak itt sem volt. A debreceni fogatolás legjellemzőbb formája azonban az ötös, illetve a hetes fogat volt. Az ötösfogat elhelyezése: hátul kettő (nyerges, rudas), elöl három, mégpedig kettő az előbbi előtt (gyeplíís, ostorhegyes), egy pedig baloldalon (lógós). Az ötös fogatot mindig nyeregből hajtották (csak újabb szokás, hogy a hintóba fogott ötös fogatot a bakról hajtják). A gyeplűzés lényegében az előbbi szisztémát követi, vagyis lényegében csak a nyergesnek, és a gyeplűsnek van önálló, jobbra balra mozgatható gyeplűje (a nyerges rövid gyeplűje a nyeregkápához akasztva), a lógós és az ostorhegyes csak egy-egy pótgyeplűt kap, a rudasnak pedig nincs gyeplűje. A pótgyeplűket szintén legtöbbször a nyereghez kötötték. (Emiatt a gyeplíís ló kiválasztására nagy gondot fordítottak, hiszen lényegében ez irányította az egész fogatot.) Természetesen, az előre fogott három lovat az előbb ismertetett hármas fogat mintájára is be lehetett fogni, de régen inkább a pót-, vagy a vendéggyeplüs megoldás volt az általánosabb. Ritkábban alkalmazták a hatos fogatot. (Herman Ottó szerint a debreceniek szerették az aszimmetrikus fogatokat). Hatos fogatnál hátul két, elöl négy lovat fogtak, s ezt is minden esetben nyeregből hajtották. Ennek gyeplűzése már bonyolultabb volt. A nyerges, amely hátán a kocsis ült, kapott egy rövid, de önálló kantárszárat (a nyeregkápához akasztva). A gyeplíís szintén megkapta a maga önálló gyeplűjét, melyet a kocsis mindig kezében tartott. A másik három első ló kapott egy kétszárú, négyágú gyeplűt. A bal szár külső ágát a bal első (emberláncos) ló bal oldalsó zablakarikájához csatolták, a jobb ágát az ostorhegyes bal zablakarikájához. A jobb szár jobb ágát a jobb oldalsó (lógós) jobb zablakarikájához, bal ágát az ostorhegyes jobb zablakarikájához csatolták. Természetesen, a két szélső lovat a saját belső zablakarikájukon áthúzott kötőfékkel a mellettük levő lóhoz kötötték. A rudasnak itt sem volt külön gyeplűje. A hetes fogat befogásmódja csupán annyiban változott, hogy most hátul, a nyerges mellé is került egy hátsó lógós, amelyik viszont éppen úgy nem kapott önálló gyeplűt, mint a rudas, csupán hozzá volt kötve a nyergeshez. Ezek szerint lényegében csak kétfajta gyeplűt kellett a szíjgyártónak csinálni: egy sima, keresztág nélküli kantárszárat, s egy négyágra bomló keresztes gyeplűt, melynek ágait azonban tetszés szerint lehetett állítani, nyújtani, illetve rövidíteni. Hasonlóan lehetett nyújtani magát a gyepi űszárat, vagy hajt ászárat is. Mindent összevetve Kathy László hatféle igáshámot különböztet meg: a csikóhámot, a szimpla hámot, melynek szügyellője nincs visszahajtva és alábélelve, a hajtott hámot, melynek szügyellője visszahajtott, bélelt, szironyvarrásos, a csülkös hámot, melyen a húzót és a marszíjat csülök fogja össze, a csülkös-nyerges hámot, vagyis olyan hámot, amelyre nyerget is lehet tenni, a kulcsos hámot, amelyen csülkök helyett karikák fogják össze a hámot s díszes kapája is van. Az igás hámokon kívül megrendelésre készülnek a különböző szépen megmunkált dísz-szerszámok, melyeken a legremekebb díszítőeljárásokat alkalmazzák. 4. A sallangok. A sallangok eredetileg — mint láttuk — a lószerszámok díszítőelemei voltak. Praktikus voltuk talán annyi lehetett, hogy mozgás közben némileg távol tartották a lovaktól a legyeket, de mindinkább előtérbe került díszítő szerepük. Ezután már más bőrmunkákra is előszeretettel alkalmazták, különösen kulacsokra, csengőszíjakra, táskákra, sőt legújabban önálló lakásdíszként is használják. Egyesek sallangfonásból díszöveket is készíte-