Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)

meg kivitelezésében voltak eltérések. Ezeken kívül egyes debreceni hámokon még alkalmaztak úgynevezett farmatringot, (főleg kocsihámokon). A ló farán átvetett szíj a jármű fékezését szolgálta. Parádés hámokon a marszíjtól kiindulva a ló hátán is végigfuttattak egy szíjat, melyet a ló farka alatt vettek át, mely a hám előre csúszását akadályozta meg. A fark alatti lekerekített bőr a farkperec. Minden jól felszerelt hám elengedhetetlen tartozéka lett a hasló is, mely rögzítette a hámot a ló derekán. Az is természetes, hogy a marszíj alá különböző puha szíj és filcpárnákat helyeztek, hogy fel ne törje a ló gerincét a hám. Ezt nevezték izzasztónak. A gyeplüágak elvezetésére a hám két oldalán különböző karikákat helyeztek el. Az egyszerű paraszthámokon a karikákat szíjon rögzítették, a parádés hámokon azonban, miután a marszíj felső részét kemény acéllemezzel, úgynevezett kápával merevítették, a karikákat ebbe a kapába csavarral erősítették bele. E díszes karikákat kulcsoknak, magát a hámot kulcsos hámnak nevezték. A kápa közepére ilyenkor egy díszesen kialakított kulcs, az. úgynevezett íremzlihorog került, két oldalra pedig a hámkarikákat helyettesítő két kulcs. A jól felszerelt debreceni hámok egyes alkatrészeit még különböző kisebb rögzítő, merevítő szíjacskák tartották egységbe, hogy azok kijelölt helyükről se előre, se hátra ne csúszkálhassanak el. A felsoroltakon kívül a hámhoz sorolhatjuk a különböző díszítő tartozékokat is. Mint említettük, díszítő funkciója lehetett maguknak a varrásoknak, szíj eldolgozásoknak is. A debreceni hámon pl. a szügyellöt borító külső szíjon mindig alkalmaztak szironyvarrást. Díszesebb lószerszámokon a szügyellőn kívül színes szironybevarrásokat alkalmaztak a marszíjon,, vállszíjon, nem egyszer virág-, levélmotívumokkal, vagy színes alátétekkel. Díszítő jellege volt a különböző csatoknak. Ezek egyszerűbb hámokon vasból, a díszesebbeken rézből készültek, melyek nem egyszer rézöntő remekművek voltak. (A régi debreceni lószerszámokon szíjra fűzött rézlemezeket, karikákat nem alkalmaztak, a ma látható ilyen hámokat német eredetűnek tartják a debreceniek.) A debreceni lószerszámok legjellegzetesebb díszítő tartozékai a sallangok voltak. Asallangok vagy cifrázóssal, vagy fonással készültek. (L. később) Legnagyobb méretű az úgynevezett oldalsallang volt, melyet a marszíj és a hátszíj közé függesztettek. Kisebbek a vese sallangok, melyek a nyakszíjhoz vagy a hátszíjhoz csatlakoztak. A hám sallangok a kantárhoz alkalmazott sallangokkal együtt alkották a szerszám teljes díszét. A hámnak a húzáson kívül még két feladatot kellett ellátnia : a fékezést és a lovak irányítását szolgáló gyepi ü rend szer elvezetését a zabolákig. A fékezésnek a debreceni lószerszámokon kétféle megoldása volt, egyik a nyakló segítségével, másik a farhám vagy farmatring alkalmazásával. Előbbi módszernél egy külön erős, 7—8 cm széles, esetleg megduplázott szíj nyaklót akasztottak az igáslovak nyakába. Ezek alsó végén volt egy erős vas karika (nyaklókarika), ebbe akasztották a nyaklóláncot, mely a szekérrúd végén levő nyaklótartóhoz csatlakozott. Ha a szekér előre gurult, a kocsis meghúzta a gyeplűt, mire a lovak felemelték a fejüket s így a nyakló segítségével fékezték a járművet. A farhám tulajdonképpen a szügyellő folytatásaként a ló farán átvett erős szíj. Ebben az esetben a szügyellő első részébe építették be az előbbi nyaklókarikát, s ebbe kötötték bele a nyaklóláncot. így ha a szekér előre gurult,, a ló tulajdonképpen a farával fékezhette azt. A nyaklót inkább paraszthámokon, a farhámot parádés szerszámokon, kocsihámokon alkalmazták. A gyepiűrcndszer a debreceni fogatolás egyik különlegessége, mely sokban eltér még a szűkebb alföldi faluk módszereitől is. Bár a gyaplű lényege mindig egy, hogy segítségével a lovakat kormányozni lehessen, vagyis a gyeplűk ágait úgy kell a ló zabiájához csatlakoztatni, hogy annak jobbra, balra mozgatásával irányítani, megfeszítésével fékezni lehessen a lovakat. Szerkezetét a fogatolási módokból lehet megérteni. A debreceni fogatolási mód már a néprajztudomány egyik úttörőjének Herman Ottónak az érdeklődését is felkeltette. 1910-ben megjelent írása azonban vitát váltott ki s különösen a civis származék Ecsedi