Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Salamon Ferenc: Természetvédelem és hagyományőrzés a Hortobágyi Nemzeti Parkban

leletből, a gazdasági szabályozók módosításának elmaradásából, a munkafegyelem lazulásából, romlásából erednek. Ezeknek következménye a szántóföldi művelésre alkalmatlan, de korábban mégis feltört, elgazosodott rizsföld, kikapcsolt öntözőcsatorna, sorfásítás, erdősávtelepítés: a jellegzetes tájat feleslegesen megbontó, zavaró kép. Ezért pusztulnak az e tájra jellemző építmények, a hortobágyi pásztorkodás és a hajdani pusztai élet még fellelhető emlékei. A nagyüzemi építkezések nem mindig illenek a tájba, sok esetben célszerűtlenül, az élővilágot veszélyeztetve hasznosítják azokat. Végül a gazdasági szabályozók elégtelenségének következménye az is, hogy a Hortobágyon harmadannyi állatot, szarvasmarhát, juhot, lovat sem legeltetnek, mint amennyit az itteni viszonyok megengednének. A mezőgazdasági üzemek nem tarthatnak annyit a külterjesen is tartható állatokból, mint amennyire természet- és tájvédelmi szempontból is szükség lenne. A mintegy 40 ezer hektárnyi legelő legeltetéssel, kaszálással való hasznosítására karbantartásként is szüksége lenne a Hortobágynak úgy is, mint Nemzeti Parknak. Eddigi erőfeszítéseink, számos más intézménnyel, mezőgazdasági üzemmel együttműködve, sok, a jövőre nézve derűlátó dolgot is eredményeztek e területen. Ilyen eredménynek tartjuk a Kunkápolnási-mocsár megmentését is. A Tisza szabályozása után a száradásnak induló pusztán a vizes élőhelyek felélesztésének nemcsak változatos színt biztosító jelentősége van. A szikes legelők között meghúzódó, mintegy 3 ezer hektárnyi kiterjedésű mocsár számos, rendkívül értékes növény- és állatfajnak biztosítja az életfeltételeket. A nemzeti park alapítása óta gondozzuk ezt a mocsarat, tesszük lehetővé fennmaradását és biztosítjuk kutatásának feltételeit. Ennek eredményeit pedig fel kívánjuk használni egyéb természetvédelmi célú létesítményeink kialakításánál. Hasonló feladatot jelentett a Jusztus—Fekete-rét rekonstrukciója is. Itt a korábbi egyek—pusztakócsi mocsárvilágot lecsapolták, felszántották, felégették. E munka első ütemét a Debreceni Vízügyi Igazgatósággal és a Hortobágyi Állami Gazdasággal együttműködve valósítottuk meg. A második ütem, a befejező szakasz létrehozása 1980-ban egyértelműen természetvédelmi érdekből történt, saját erőnkből. Csodálatosan gazdag élővilág kialakulásának teremtettük meg a feltételeit itt a kutatás, az oktatás és ismeretterjesztés fontos, de még további fejlesztésre váró bázisával egyetemben. Jó úton halad az ősi értékű Ohati-erdőnek védelme. Az Erdészeti Tudományos Intézet által készített rekonstrukciós tervek alapján, a Felső-tiszai Fa- és Erdőgazdasággal együttműködve, a vadgazdálkodás miatt jelentős többletköltséggel, szép eredményeket értünk el a híres „kékvércsék erdejének" fennmaradása érdekében. Az élőhelyek védelméhez tartozik még a Darassán, Pentezugban, a Juhosháti-erdőben és a nyirőlaposi legelőn folytatott munkánk is. Számos madárfaj nyert így háborítatlan fészkelési és táplálkozási lehetőséget. A vadon élő állatvilág védelme mellett a kiveszőfélben levő ősi és honosult magyar fajtájú háziállatok fenntartásához, tenyésztéséhez és szaporításához is szakmai és anyagi támogatást nyújtottunk. Ennek eredményeképpen a magyar szürke szarvasmarha tbc-mentes lett, a Közép-tiszai Állami Gazdaság az állományát kétszeresére növelte. A Magyar Rackatársulás 1983. évben történt megszervezése óta a hortobágyi rackaállomány kétszeresére növekedett, közel négyezerre. A rackatársulás tagjai a Debreceni Agrártudományi Egyetem támogatásával az állati génbank szempontjából rendkívül fontos rokontenyésztést is kiküszöbölik a juhok háremszerű tartásával, vérvonalak kialakításával. Új mangalica törzstenyészet létesült 80 kocával az egyeki Tiszatáj Tsz-nél és egy, Közép-Európában egyedülállóan egészséges bivalytenyészet, ma már 50-es létszámmal, Daras-