Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Ujváry Zoltán: Az életképeket és útirajzokat író Ecsedi István

Újvár y Zoltán Az életképeket és útirajzokat író Ecsedi István Ecsedi István munkásságának áttekintése és értékelése során őt elsősorban mint szakembert, múzeumszervezőt és néprajzkutatót állítjuk előtérbe. A sokoldalú tudós életművében alig esik szó a tudományos munkáktól eltérő alkotásairól. Ebben része lehet annak, hogy ezeket az írásait a szakemberek alig vették tekintetbe, s csak elvétve találunk rájuk hivatkozást. Egyik útirajzkötetéről a kiváló etnográfus, Bátky Zsigmond eléggé elmarasztaló véleménnyel volt. Nem tartalma, hitelessége, hanem a szubjektív stílus, az élményszerű leírás miatt. A tudományos életben a tényszerű közlésektől stílusban és előadásmódban eltérő munkák szokatlannak tűntek, és a szakemberek ezeket nem tekintették tudományos munkáknak, s még adatok forrásaként sem hivatkoztak rájuk. Csak az utóbbi időben fedezte fel a néprajz az ilyen munkák hasznos forrásértékét. A mapyar néprajz sok becses adalékot kap a népéletet hűen megfigyelő íróktól az útleírásokban és élménybeszámolókban. Gondoljunk csak pl. már a múlt században Kuthy Lajos Hazai rejtelmek, a századfordulón Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című munkájára. De említhetjük Jókai, Mikszáth műveit, később a népi írók szinte szociográfiai hitelességű írásait. A sort a nemrég elhunyt Szűcs Sándor zárja, aki műveivel a néprajz népszerűsítését magas művészi szintre emelte. Noha Ecsedi István ebben a műfajban nem emelkedett irodalmi magaslatra, a tényszerű anyagnak, a megfigyelt jelenségeknek olyan hangulatos leírását adja, amelyben az író érzelmei, a környezetbe, helyzetbe való beleélése, a témához való szubjektív kapcsolódása sajátos, csak Ecsedire jellemző stílusban nyer kifejezést. Ecsedi a népi, paraszti környezettel való közvetlen kapcsolatából fakadó élményeit gyakran örökítette meg egy-egy kisebb írásban, karcolatban. Ezek között szép számmal találunk szépírói ihletettségű életképeket, de sokszor csak jegyzetszerű adalékként vázol fel egy-egy jelenséget. A debreceni lapokban bőséggel közöl ilyen írásokat. Az önálló kiadványok közül ebbe a körbe két munka sorolható: 1. a Poros országutakon (1925) és 2. a Hortobágyi életképek (1927). Az e műfajban első önálló kötetét, a Poros országutakon-t „Útirajzok'" alcímmel jelölte meg. Ezzel nemcsak a munka jellegére akart utalni, hanem egyúttal azt is kifejezte, hogy a kötetben nem törekszik filológiai pontosságú leírásokra, hanem a látott, átélt jelenségekről úti élményei nyomán nyújt képet. Nagy kedvet talált ezekben az írásokban. Az első ilyen témájú kötetét alig két év múltán követte a hasonló műfajú Hortobágyi életképek. Ecsedi ennek már a címében is jelezte, hogy az előzőnél magasabb igényű munkát ad közre : olyan írásokat, amelyek a szépirodalom területére tartoznak, bár a témakör néprajzi, sőt kifejezetten hortobágyi vonatkozású, a bemutatás azonban az élményszerű elbeszélés keretében történik. A részletesebb bemutatás előtt szóljunk röviden azokról az elődökről, illetőleg kortársakról, akik inspirálóan hatottak az útrajzokat és életképeket író Ecsedi Istvánra. Pályája kezdetén Ecsedi egy évig Szegeden volt tanár. Nagy tisztelettel tekint az akkor már országosan ismert író, életképíró Tömörkény Istvánra, akit régészként, etnográfusként