Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)
Szabadfalvi József: A paraszti állattartás és pásztorkodás kutatásának eredményei Ecsedi István munkásságában
151—152.), hírül adta A hortobágyi múzeumot (Debreceni Képes Kalendáriom, 45. 1935. 143.) és Az első rádiós közvetítés a Hortobágy pusztán (Debreceni Képes Kalendáriom, 35. 143—144.). Figyelemre méltó munkája 1931-ben A hortobágyi intézőbizottság története (Debrecen, 1931.). Ebben túllép a terepmunkán gyűjtött anyag rendszerezett leírásán. A jelenségek mögött keresi a történeti, társadalmi, gazdasági összefüggéseket. Vizsgálja Debrecen két legelőterületének, a belső és a külső legelő történeti kialakulását, a 18. században kialakult legeltetési rendet, a 19. század utolsó harmadában, a legeltetés szervezésére létrehozott Intézőbizottságot, az ún. törzsgulya, a szíízgulya felállítását, az állatkórházat, a hídi vásárt és a Hortobágy pásztorkodásának megannyi más, fontos kérdését. Debrecen és a Hortobágy történeti és gazdasági kapcsolatával ugyanezen című munkájában (Debrecen) 1933-ban is foglalkozott. Betegsége az 1930-as évek közepén egyre jobban elhatalmasodott, halálának évében már csak novellisztikus írást közölt a Debreceni Képes Kalendáriomban (36. 1936. 127.) A hortobágyi gulyásbojtár a színházban címmel. Összegzésképpen a következőket mondhatjuk: Ecsedi István életét és tevékenységét a munka határozta meg. Kutatásait keményen végezte, tervezésre, meditálásra és értékelésre nemigen állt meg. Innen lehet az, hogy célkitűzéseit, terveit nemigen vetette papírra. 1914-ben megjelent hortobágyi könyvében (V. 1.) a következőket olvashatjuk: „Munkám az adatok szórványossága miatt ez idő szerint inkább adatgyűjtésre, közlésre, mint messzebb menő összehasonlításra szorítkozhatott... Csakis így, lépésről lépésre folytonos munkával, fokozott lelkesedéssel haladhatunk édes hazánk, derék magyar népünk megismerése felé." A népi kultúra adatainak feltárását tekintette tehát feladatának, de tervezett összehasonlítást is. Legjobban adatközlői között, különcsen a hortobágyi pásztorszállásokon érezte magát. Figyelte a pusztai emberek élete rezdülését. A finom megfigyelések mestere volt. Ez segítette pl. a Hortobágy név etimológiájának megfejtéséhez is: a debreceni gazda nem a Hortobágyra, hanem a Hortobágyhoz megy. Jó megfigyelése kiterjedt az eszközök, eljárások és a funkció felderítésére is. Érzi és érti a jelenségek közötti belső kapcsolatot. Az említett 1914-es könyvében (IV. oldal) az általa végzett tudományágat antropogeográfiának nevezi, a néprajz kifejezést nemigen vagy talán nem is használta. Mint már előadásom elején is említettem, kutatási területe Debrecen és a debreceni Hortobágy volt. Konkrét kutatási témáit is származása határozta meg. Az ősfoglalkozások felé fordult, amelyről már gyermekkorától elég sokat tud. Sokat gyűjtött, mindig gyalog járt, legfőbb forrásanyaga mégis saját tapasztalata. Legyen szabad idézni az egyik életrajzírót, Sőregi Jánost: „Azt látta meg, amit akart, és úgy írta le, ahogy neki tetszett. Az ellenőrzést nem szívlelte."' (Sőregi J., Ecsedi István, Debrecen, 1937. 22.) Módszertani kérdések, tudományos teóriák nem nagyon érdekelték. A debreceni és a hortobágyi állattartási és pásztorkodási adatokat nem hasonlította össze a nagykunságival vagy az erdélyivel. Bizonyos kapcsolatokat az eurázsiai sztyeppén keresett. Errefelé akarta később vizsgálódásait irányítani: „Hiszen Alföldünkkel hasonló felépítésű zónában az Alpoktól, messze keletre Kínáig, sőt a Csendes-óceánig évezredek múltán is megőrizte a turáni faj ősi hagyományait. E vidékeket is be kell vonni kutatásaink körébe..." (Jelentés a debreceni sz. kir. város múzeumának... működéséről, 1913. 42.). Fel sem merült benne az európai pásztorkodás anyagának tanulmányozása. Itt utalnék arra, hogy az alföldi, főként a hortobágyi pásztorkodást is nomádnak tartotta. Ecsedi István hidat képez Herman Ottó és Györffi István között. A nagyszerű monográfusszemléiet után a gondos és pontos kutatások, a résztanulmányok tudósa lett. Az állattenyésztés és pásztorkodás gazdasági és társadalmi vonatkozását nem kereste. Publikációiból sohasem tudjuk meg, hogy a tárgyalt eszköz, épület vagy eljárás kinek a kulturális sa-