Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Nagy János: Emlékbeszéd a Csokonai-szobor koszorúzásakor

az irodalomtörténészeket, akik feladatuknak tartották Csokonai életművének ápolását; és késve, nagyon későn itt kezdik el Csokonai életművének kritikai kiadását. Sok szép jele a költő szeretetének, életműve gondozásának. S mégis úgy látjuk, mégis azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt évszázad alatt mintha nemcsak a tér területe csökkent volna folyamatosan, hanem a debreceniek tudatában Csokonai művészetének ismerete és hatása is. Legyünk őszinték önmagunkhoz: megfogyatkozott a mai debreceniekben a város értékeinek a szeretete. Nem ma kezdődött ez. 69 évvel ezelőtt ezt írta Tóth Árpád : „Debrecen a rohamosan fejlődő városok hálátlanságával feledkezik meg mindenről, ami régebbi kitűnőségeire emlékezteti. Néhány év alatt — írta a költő 1912-ben — átalakul a város külső képe, s átformálódik a lakók lelke is. Csokonainak nem sok hely jut benne, a tradíciók, ősi büszkeségek kitépődnek a lelkekből. Nagy kár ez, és valamiképpen segíteni kellene rajta; friss, őszinte Csokonai-kultuszt kellene teremteni. Hisz a nagy emberek közülünk való indulásának, hozzánk tartozóságának érezte egyik legnemesebb, legértékesebb eleme egy-egy társadalmi közösség összefűző, nevelő erejének" (Arany János palotája, 1912. — Tóth Árpád: összes művei, III. k. 225.1.). A „feledékeny" debreceniekkel hadakozik Tóth Árpád 1913-ban. 42 évvel a szoboravatás után a tér gondozatlan: „Három akác és négy szemétdomb. Narancshéjak, rothadt almák és az alma mater. Egy beomlott mozi Csokonai orra előtt. Szeszélyes téglarakás Csokonai jobb keze felől. Rozoga, pocsolyás környékű nyilvános kút a Csokonai bal keze felől" (Csokonai tere, 1913, I. m. 382—383. 1.). A tárgyi emlékek gondozatlansága a kortársak érdektelenségét, műveletlenségét jelzi. Nagy költő csak műveletlen emberek között lehet halott. Mi, mai debreceniek, most arra törekszünk, hogy az egymást váltó nemzedékek megismerjék városunk múltjának történetét, értékeit, hogy az értékes példák: tettek, alkotások élőkké legyenek. A délelőtti tanácskozás is bizonyíthatta, mennyi még a megismerni való Debrecen történetéből. A szülők a nagyszülők, a nevelők feladata az értékek továbbadása. Ez az átadás, ez a vállalás az utóélet bizonyosságának egyik első feltétele, ahogyan a „keleti táj" költője, Váci Mihály törvényként megfogalmazta : „Akit a nép ajkára vesz, vállára veszi azt, akit a nép vállára vesz, szívébe zárja azt, akit a nép szívébe zár, nem hal meg soha az." (Legenda)