Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Keserű Katalin: Izsó és a nemzeti romantika

komponált, akiről Izsó portrét is mintázott 1869-ben (MNG), s akiről az 1867-es párizsi világkiállításon a francia lapok azt írták: „Kaulbach, Vela, Patikárius voltak 1867nek hősei", ő és zenekara „Apollo törvényes fiai". „Soha az övékhez hasonló sikert nem láttunk . . . Patikárius örökre! (for ever) mondja a közönség és igaza van . . ." „A félhangok névcseréléséből álló hanglejtéseket, melyek egymásba folynak mint a homokpart hullámai verőfényben; és a hangarány (rhytme) rögtöni változtatása, mely arra tör, hogy a zenét emberi szó hatalmával felruházza, mely a legmulandóbb érzést vagy gondolatot tetszése szerint lefesti, csak csengése, hangja, mozdulata által. Ezen csodát Patikárius találta fel".

26 Ezt a zenét fogalmazta szoborba Izsó táncoló figuráiban. (Ujabb kidolgozandó kérdés: miként fogalmazta a zenét szoborba Izsó egy másik, muzsikusokat ábrázoló sorozatában.) Amit a zenéről írtak, vonatkozik a táncra is, Izsó paraszt-sorozatának témájára. Az ő hallatlanul érzékeny szobrászi alkata fedezte fel ezt a témát a szobrászat számára, s kis terrakotta-sorozatában a szobrászi nyelvezet megújítójává vált. Miképpen? Ez a mozdulatok állandó ellentétéből építkező férfitánc minden mozzanatában a klasszikus szobrászat kontraposztóját mutatja. Még a Laokoon-csoport felfokozott mozgalmasságot, többféle kontraposztot egy meghatározott térbe komponáló példája sem állt távol Izsótól, amint Cigány Laokoón c. 1869-es terrakotta csoportkompozíciója mutatja. Ám a tér minden irányába kisugárzó mozdulatok megváltoztatják az alak klasszicista formáit: feloldják a csomópontokat, s folyamatosságuk, az ábrázolt fázisok az idő-mozgás sűrítésének klasszikus elvét is elvetik, így a mozdulatsorozat valóban időben követhető mozdulatfolyamattá, azaz tánccá áll össze, Izsó kora szemléletének megfelelően, amely Bolyai s mások kutatása nyomán a filozófiában felfedezte az idő és tér összefüggését, s az anyag mozgását tekintette az összefüggő idő és tér lényegének, tartalmának. Ez a felfogás él Izsó valósághű szobrainak realizmusában, a formák változásait nyomon követő impresszionisztikus alkotási módszerben. (A klasszikus sűrítés mellőzésére utal a majd minden esetben megfigyelhető hátsó támasz szobrain, az egyensúly biztosítéka. Az élő táncban erre természetszerűleg nincs szükség, hiszen a mozgásfolyamatban egyik mozdulatot a rákövetkező egyensúlyozza. A szobrász által kiragadott pillanatok viszont külső támaszra szorulnak). Nyilvánvaló, hogy alapos megfigyelés eredményeként születtek ezek az ihletésükben tán romantikus, szerkezetükben az akadémikus klasszicizmusra támaszkodó, de végül is realista szobrok, amelyek eszközeiben viszont már a posztimpresszionizmus összefoglaló, nem részletező, hanem lendületes formálása jelentkezik. Itt közbevethető lenne, hogy a