Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Balogh István: Városépítészeti törekvések a XX. században

de az érintett körüllakó kereskedők és háztulajdonosok aláírásokat gyűjtve fellebbezést adtak be a Belügyminiszterhez: „megtámadott ér­dekük és a hetivásárok megromlása miatt és a határozatnak egyetlen szó­többséggel való keresztül erőszakolása miatt". A „már ténnyé alakult ellenszenv miatt" a tervezett gyűjtés nem járt sikerrel, mert azok ado­mányára számítottak, akik a fellebbezést indították. Aztán a város sem vállalta a kövezet és a gázvezetékek áthelyezését. Így több évig tartó ke­serves vita után — bár a fellebbezést a belügyminiszter elutasította — a piac rendezésére még három évtizedig nem került sor. 37 A Nagytemplom előtti tér rendezése ugyan nem sikerült, de 1880 óta mégis a város vette a kezébe az utcák fásítását. A gömbakác egy fajtá­jával ültették be a járdák szegélyét, amely a kánikulai meleg szeleket öntözés nélkül is bírta, a hárs, a vadgesztenye és juharfélék ugyanis csak senyvedtek. 38 Lényegében véve a város szépítése azonban a század végéig csak a Vá­rad és Piac (a mai Vörös Hadsereg útja) utcákra és hat főbb utca elejére szorítokozott. Itt épültek a századvégi eklektikus, majd szecessziós stí­lusú emeletes házak, most már körülzárt udvarokkal, s az udvarokon raktárakkal, istállókkal. A csatornázás a 90-es években vett lendületet, a vízvezeték a századfordulón készült el. Az 1890. évi királylátogatás tiszteletére a főbb utcák aszfaltburkolatot is kaptak, de a por és a sár a mellékutcákról nem tűnt el. Valamivel nőtt is az utcák tisztasága, mert a szemét összeseprése és elszállítása is rendszeressé vált. A város alatt legelő fejős juhnyájakat többé nem hajtották be este-reggel a városba, de a Csapó utca végén, a Csicsogó kocsmánál, a Mester, a Hatvan, a Széchenyi és Miklós utcák végén reggel gyülekezett a fejős tehenek csordája, és este egyenként szállingóztak haza a tehenek a cívis udva­rokba. Ezek továbbra is ugyanolyan kopárok maradtak, mint régebben, csupán a mind számosabbá váló városi elem (közhivatalnokok, magán­tisztviselők, vasutasok, mesteremberek, kereskedők) — amely a jószág­tartással felhagyott —, udvara alakult át virágos kertté. A régi kétlaki, félparaszt-kézműiparos mesterek, a legjobban szaporodó városi prole­társág, kiszorultak az egykori szőlőskertekbe és a városkörüli telepekre. Az 1880-ban kiépült gőzvasút, amely majd a villamosnak adja át a he­lyét, a Simonyi út menti szőlőskerteket közel hozta a városhoz. Az ott ma már csak mutatóban látható, és a több emeletes házak mögé szorult nyaraló villák a századforduló táján épültek, de a Simonyi út kövezetet az 1918. október 23-i királylátogatás tiszteletére kapott. A Simonyi út és a Bem tér közel száz éves akácfáit az 1928—29-i rendkívüli hideg tél pusztította el.

Next

/
Thumbnails
Contents